Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.89
bux:
151546.93
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Map and flag of Germany, cash euro bills and stock market indicators (economy, money, inflation, crisis, markets, finance, business)
Nyitókép: Getty Images/Javier Ghersi

Újabb elvesztegetett év fenyegeti a német gazdaságot – adatok

A gazdaság képletesen szólva egyfajta mumus a tavaly májusban hivatalba lépett Merz-kormány számára. A kancellár és az általa vezetett koalíció támogatottsága folyamatosan csökken, a kormány továbbra is adós a gazdaság fellendítésére tett ígéreteinek legalább fokozatos beváltásával. Körvonalazódik közben az is, hogy az iráni háború hogyan ronthat a helyzeten.

A német gazdaságot immár évek óta recesszió, illetve stagnálás sújtja. A múlt év utolsó harmada már épp a talpra állás csekély jeleit mutatta, a negyedik negyedévben a bruttó hazai termék 0,3 százalékkal nőtt. Az idei esztendőre további fokozatos növekedést reméltek.

A tekintélyes hetilap, a Die Zeit ezzel összefüggésben szakértőket szólaltatott meg, akik többek között kifogásolták, hogy a múlt évben a kormány hitelből finanszírozott milliárdokat költött infrastrukturális és védelmi célokra. Ez utóbbival kapcsolatban a koalíciót egyre több bírálat éri.

A fellendülés forgatókönyvét egy nem várt „tényező”, nevezetesen a február 28-án kirobbant közel-keleti háború is veszélyezteti. Az emelkedő energiaárak rendkívüli módon megterhelik a gazdaságot: ha több pénzt kell üzemanyagra költeni, kevesebb marad a hazai áruk és szolgáltatások vásárlására. Gazdasági szempontból az olajárak emelkedése rendkívüli terhet jelent.

Az újság utalt arra, hogy a Hormuzi-szoros Irán általi lezárása nem csak az olajszállításokat érinti., a közel három hete tartó harcok következtében több más fontos nyersanyag elérhetősége is szűkülhet. A szakértők szerint különösen igaz ez a mezőgazdaságban szükséges műtrágyára. Ennek következménye az élelmiszerárak emelkedése, ami Németországot sem kerülheti el.

További várható negatív hatás, hogy az árak emelkedése, azaz a magasabb infláció nyomást gyakorol a központi bankokra. Így a Deutsche Bank arra számít, hogy elhúzódó harcok esetén az inflációs ráta magasabb lehet a háborút megelőző előrejelzésnél.

Utalás történt arra is, hogy a vállalatoknak tervezési biztonságra van szükségük ahhoz, hogy nagyobb beruházási projekteket hajtsanak végre. Jelenleg azonban aligha lehet megjósolni, hogy miként alakul a közel-keleti helyzet

Ez a bizonytalanság minden valószínűség szerint a beruházások elhalasztásához vezet, ami további terheket ró a német gazdaságra.

A müncheni székhelyű ifo gazdaságkutató intézet feltételezése szerint

az olajárak emelkedésével járó eszkalációs forgatókönyv szerint a bruttó hazai termék idén 0,6 százalékkal fog növekedni.

A munkanélküliek száma aligha csökkenne a korábbi előrejelzés szerint, hanem éppenséggel emelkedne, mégpedig mintegy hárommillióra.

A lap utalt arra, hogy a vázolt szakértő előrejelzés akár téves is lehet. Nem kizárt, hogy a teheráni rezsim a jelenlegi háborús helyzet ellenére nem sokáig marad fenn, és az árak hamar normalizálódhatnak.

A 0,6 százalékos növekedés nem jelentene ugyan gazdasági válságot, de fellendülést sem. Németország egy újabb elvesztegetett évvel néz szembe – értékelték a szakértők.

Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×