Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
312.31
bux:
148969.39
2026. szeptember 8. kedd Adrienn, Mária
A kínai és az amerikai elnök megbeszélései Dél-Koreában.
Nyitókép: X / The White House

Donald Trump bejelentette, hogy Peking és Washington együtt fog működni Ukrajnával kapcsolatban

"Sokat beszéltünk Ukrajnáról és közösen dolgozunk majd a megoldáson. Hszi Csin-ping segíteni fog nekünk" - jelentette ki Trump újságíróknak az elnöki repülőgép fedélzetén.

Az amerikai elnök azt is elárulta, hogy a megbeszélésen nem volt szó Tajvanról. A két vezető Dél-Koreában, az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) alkalmával találkozott egymással.

Trump a különgépen elmondta, hogy a csúcs égisze alatt megbeszélést folytatott Mark Carney kanadai miniszterelnökkel is, nagyon jónak minősítve a beszélgetést. Az elnök a múlt héten jelentette be, hogy leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.

Trump idén már vámokat vetett ki a kanadai acélra, alumíniumra és autókra, mire az ottawai kormány ellenvámokkal reagált. A felek hetek óta tárgyaltak egy esetleges megállapodásról az acél- és alumíniumipar számára. Jövőre pedig tervbe van véve a 2020-as észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás felülvizsgálata az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között.

Az elnök a Romániában állomásozó amerikai katonai kontingens csökkentésével kapcsolatos kérdésre azt felelte, a csökkentés "nem nagyon jelentős". Washington szerdán jelentette be, hogy csökkenti jelenlétét a NATO kelet-európai határának számító Romániában. Ionut Mosteanu román védelmi miniszter tájékoztatása szerint a döntés elsősorban a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu légitámaszpontot érinti.

Trump beszélt az elnöki különgépen arról is, hogy a mostani dél-koreai látogatása alkalmával túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy találkozzon Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel, de lehet, hogy még visszatér. "Kiváló kapcsolataim voltak Kim Dzsongünnel" - emlékeztette az újságírókat az elnök, aki legutóbb 2019-ben, a két Korea közti demilitarizált övezetben találkozott Észak-Korea első emberével.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Aleksandar Vucic elnök politikai túléléséről szól a szerb parlament feloszlatása

Szakértő: Aleksandar Vucic elnök politikai túléléséről szól a szerb parlament feloszlatása

A szerb kormány hétfőn azt javasolta Aleksandar Vucic köztársasági elnöknek, hogy oszlassa fel a parlamentet és írjon ki előre hozott parlamenti választást. A döntés hátteréről és lehetséges következményeiről Németh Ferenc Balkán-szakértő elmondta: várhatóan október 25-én lesznek az egyáltalán nem lefutott választások, fej-fej mellett van a kormányzó erők és az ellenzékiek listája, és Vucic elnök azért taktikázik, hogy valahogy megtartsa a hatalmat és fenntartsa a kooperatív politikus képét.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Tisza-kormány: sorra indulnak az eljárások az előző kormány tagjai ellen, zajlik a költségvetési terv parlamenti vitája

Tisza-kormány: sorra indulnak az eljárások az előző kormány tagjai ellen, zajlik a költségvetési terv parlamenti vitája

Mozgalmasan telik a kedd a hazai politikai életben: Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben bejelentette a Szent István vidékfejlesztési program elindítását, és közölte, hogy a kormány a megyei közgyűlések megszüntetésére, valamint a rendszer teljes átalakítására készül. A kormányfő elmondása szerint az így felszabaduló több tízmilliárd forintot pedig vidékfejlesztésre fordítanák. Az Országgyűlés a délutáni órákban az új 2026-os költségvetési tervet vitatja meg, melyet Kármán András pénzügyminiszter mutatott be. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány nem tartja elfogadhatónak a jelenlegi 7,5 százalékos hiányt, így az új gazdaságpolitika jegyében már 2027-ben jelentős lépéseket tesz a hiány csökkentése és a GDP-arányos adósságráta mérséklése érdekében. Mindeközben tovább szaporodnak az előző kormány intézkedési ügyében indított eljárások: a Miniszterelnökség a Szuverenitásvédelmi Hivatal költései ügyében tett feljelentést, míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Gondosóra programmal kapcsolatban rendelt el ellenőrzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×