Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Drónok repülnek a levegőben.
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Vlagyimir Putyin sajátos ajándékot kapott születésnapjára az ukránoktól

Tömeges dróncsapás zúdult hétfő éjjel és kedd reggel Oroszországra, ahol éppen az elnök születésnapját ünnepelték.

Moszkvában azt közölték, hogy az éjszaka folyamán 184, majd kedd reggel további 25 támadó robotot sikerült lelőni. A tömeges csapás az után történt, hogy az ukránok hétfőn 251 drónt küldtek orosz célpontok ellen. Helyi források arról számoltak be, hogy ezúttal még a frontoktól több mint kétezer kilométerre lévő Tyumeny várost is elérték az ukrán támadó robotok.

Az ottani hatóságok is megerősítették, hogy a légvédelem legalább három drónt leszedett, és azt állították, hogy a támadásban nem sebesült meg senki, illetve károk sem keletkeztek. Ezzel szemben a közösségi médiában megjelent felvételeken azt látni, hogy tűzoltók és mentők száguldanak a Tyumenyben működő olajfinomítóhoz. A környéken lakók azt mesélték, hogy két robbanást is hallottak, majd rövid időre megszakadt a telefon- és az internet-összeköttetés. A Ruszinveszt cég tulajdonában lévő üzem évente 9 millió tonna nyersolajból állít elő benzint, gázolajat és más olajipari termékeket.

Bár Moszkvában hivatalosan tagadják, hogy a tyumenyi finomító megsérült volna, Kijevben bejelentették, hogy sikerült megrongálni a létesítményt. A Kyiv Post ezzel kapcsolatban megjegyzi: Ukrajna a nyár óta módszeresen támadja az orosz olajipari üzemeket és ennek következményei egyre jobban érződnek is. A dróncsapások hatására Oroszországban üzemanyaghiány alakult ki, a benzin és a gázolaj ára pedig az egekbe szökött. A Kreml ezért kénytelen volt 2025 végéig megtiltani a benzin kivitelét, a szentpétervári tőzsdén pedig korlátozták az üzemanyag-kereskedelmet.

A Seala piackutató ügynökség adatai szerint a múlt hónap végére már az orosz finomítói kapacitás 38 százaléka kiesett. A benzintermelés egymillió tonnával csökkent, így a belföldi piacra nagyjából 20 százalékkal kevesebb üzemanyag jutott, mint amennyire igény lett volna. Ráadásul az orosz olajipar termelése augusztushoz képest is tovább csökkent, amire a második világháború óta nem volt példa. A Reuters hírügynökség becslése alapján a leállások eddig 6,4 millió tonnányi kiesést okoztak.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×