Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Román F-16-os vadászbombázó repülőgépet néznek érdeklődők a Hősök keresztje emlékműnél a román és a német légierő akrobatikus bemutatóval egybekötött gyakorlatozásán az erdélyi Bucsecs-hegységben levő Caraiman-csúcson, Busteni város térségében 2025. augusztus 26-án.
Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Románia élesíti a légvédelmet: új szabály a légtérsértőkre

Kiegészítette a román légtérbe engedély nélkül berepülő katonai drónok és repülőgépek lelövésével kapcsolatos szabályozást csütörtöki ülésén a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) – közölte a román védelmi miniszter.

Ionut Mosteanu az elnöki hivatalban tartott tanácskozás után elmondta: a román légteret megsértő katonai drónok és repülőgépek azonosításáról, elfogásáról és végső esetben lelövéséről a NATO-eljárásai alapján ezentúl a katonai parancsnokság dönthet.

Felidézte: Romániában egy idén tavasszal kihirdetett törvény és egy júliusban kiadott miniszteri rendelet szabályozza a légtérsértés esetén követendő eljárást, amelyet most a nemzetbiztonsági testület kiegészített. A CSAT egyebek mellett meghatározta, hogy milyen típusú objektumokat kell védeni a drónok ellen. A listát akár ideiglenes objektumokkal is kiegészíthetik, amikor például egy olyan épületet, vagy szabadtéri rendezvényt kell védeni, ahol állam- vagy kormányfők vannak jelen – magyarázta.

A miniszter szerint most már nemcsak a távirányítású, hanem a hagyományos katonai repülőgépek esetében is a légtérvédelemért felelős, szolgálatban lévő katonai parancsnok hozhatja meg a végső döntést a légtérsértő repülőgép lelövéséről, de ez csak a legvégső lehetőség, amennyiben az nem hajlandó azonosítani magát és felszólításra sem hagyja el Románia légterét.

A román légteret megsértő civil repülőgépek esetleges lelövéséről szóló döntést továbbra is csak a védelmi miniszter hozhatja meg.

„A döntés a civil repülőgépek esetében, amikor a pilóta nem azonosítja magát, vagyis úgynevezett »renegáttá« válik, a miniszteré, mert politikai szempontokat is mérlegelni kell, legyen szó akár egy kis repülőgépről, amely egy műszaki meghibásodás miatt is elveszítheti a kommunikációs képességét, akár egy második szeptember 11-i esetről, amely remélem, soha többé nem ismétlődik meg egyetlen ország területén sem” – mondta a román védelmi miniszter.

Két hete az ukrán kikötői infrastruktúra elleni orosz légitámadás idején sértette meg a román légteret egy drón. Az elfogására küldött két F–16-os vadászgép pilótáinak volt engedélyük a kilövésre, de a járulékos kockázatok elemzése nyomán végül nem nyitottak tüzet.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×