Infostart.hu
eur:
390.42
usd:
331.04
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória
Aleksandar Vucic szerb elnök sajtóértekezletet tart Belgrádban 2025. április 6-án. Vucic bejelentette, hogy Djuro Macut endokrinológust kérte fel kormányalakításra. Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án nyújtotta be a lemondását, a parlament pedig március 19-én vette azt tudomásul. A szerb alkotmány értelmében 30 napon belül új kormányt kell alakítani, ellenkező esetben előrehozott választásokat kell kiírni.
Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Aleksandar Vucic: a "színes forradalom" megbukott

Új erőre, új energiára van szüksége Szerbiának, ezért kell létrehozni egy új mozgalmat - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Belgrádban a Nem adjuk Szerbiát! elnevezésű rendezvényen, amelyen elindította országos mozgalmát.

Aleksandar Vucic már több mint két éve beszél arról, hogy létre kell hozni egy olyan ernyőszervezetet, amelybe a párttagok és az egyes pártokkal szimpatizálók mellett olyan civilek is beléphetnének, akik fontosnak tartják hazájukat, Szerbiát. A szerb elnök márciusban jelentette be, hogy most már bizonyosan megalakul ez a mozgalom, amelyet Mozgalom a népért és az államért néven jegyeztek be, de végleges nevét javaslatok és szavazás útján választják majd ki.

A Nem adjuk Szerbiát! elnevezésű rendezvény pénteken kezdődött, és vasárnap fejeződik be. A Belgrád központjában felállított színpadokon közéleti szereplők és politikusok szólaltak fel, a mellettük lévő sátrakban pedig az elnök mozgalmát népszerűsítik, illetve a különböző állami pályázatokról, újításokról, fejlesztésekről lehet tájékozódni.

Aleksandar Vucic beszédében kifejtette, hogy az utóbbi tizenhárom évben - amely alatt ő valamilyen vezető szerepet vállalt Szerbia életében - jelentős gazdasági fellendülés volt tapasztalható az országban, nőttek a fizetések és a nyugdíjak, az ország túlélt egy migránsválságot és a koronavírus-járványt, és a külső nyomások ellenére fenn tudta tartani a nép és az ország számára fontos elveket és politikát.

Emlékeztetett arra, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le 16 ember halálát okozva, ami óriási tragédia volt Szerbia számára.

Akkor országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, az államfő közbenjárására szabadon engedték a korábban őrizetbe vett diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. A miniszterelnök lemondását a parlament március 19-én fogadta el. Az új miniszterelnököt és a kormányt a várakozások szerint a jövő héten választja meg a parlament.

Aleksandar Vucic szombaton arról beszélt, hogy már teljesültek a követelések, és a "színes forradalom" megbukott, abba kell hagyni a tiltakozásokat, az egyetemistáknak pedig vissza kell térniük a tantermekbe.

Öt követeléssel is előállt az államfő. Ezek szerint teljes mértékben tiszteletben kell tartani Szerbia alkotmányát és törvényeit, biztosítani kell Szerbia és a szerb állampolgárok biztonságát, és az állami intézményeknek - amelyeket "elraboltak" - ismét az állampolgárok szolgálatába kell állniuk. További követelése, hogy vonják felelősségre mindazokat, akik a békés tiltakozókra támadtak és erőszakos cselekményeket hajtottak végre tiltakozók ellen. A harmadik követelés szerint minden tanulni vágyó diák számára biztosítani kell a tanulás lehetőségét, azaz az általános és középiskoláknak, valamint az egyetemeknek működniük kell. A negyedik követelés szerint fel kell kutatni mindazokat, akik állami intézményekre és épületekre támadtak. Végül pedig meg kell akadályozni azokat a tevékenységeket, amelyek a gazdaság működését, illetve az állampolgárok megszokott életvitelét akadályozzák.

A szerb elnök kiemelte, hogy hosszú távon - 2035-ig bizonyosan - "erőre van szükség az országban", s ezért van szükség az új mozgalomra, amelyet ő kezdeményezett.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×