Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
coli baktérium
Nyitókép: Pixabay

Tanulságos kutatás: ilyen szuperbaktériumok okozták a legtöbb halálesetet Spanyolországban

Spanyolországban nyolcszor többen haltak meg az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzés miatt 2023-ban, mint azt a szakemberek eddig gondolták a rendelkezésre álló adatok alapján.

A spanyol Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (SEIMC) által, 130 egészségügyi intézmény bevonásával készített vizsgálat szerint

2023-ban 170 ezer beteget diagnosztizáltak multirezisztens baktériumfertőzéssel, akik közül 24 ezren 30 napon belül életüket vesztették.

A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi, még 2015-ben kiadott jelentésében évi 3 ezerre becsülte a szuperbaktériumok okozta halálozást, míg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) mintegy kétezerre, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája több mint hatezerre tette a halálozást 2019-ben.

Dr. Rafael Cantón, a SEIMC szóvivője és a kutatás egyik szerzője szerint az eredmények közötti jelentős eltérések a különböző vizsgálati módszerekkel magyarázhatók, mert az elérhető hazai és nemzetközi tanulmányok elsősorban szakirodalmi áttekintésen és becsléseken alapultak.

A most közzétett kutatás különlegessége, hogy 300 mikrobiológus és infektológus szakember három különböző évben, 2018-ban 2019-ben és 2023-ban, multirezisztens baktériumok okozta fertőzéssel diagnosztizált páciensek állapotának alakulását követte 30 napig, hogy pontosabb képet kapjanak a szuperbaktériumok okozta probléma nagyságáról - tette hozzá.

Megállapításuk szerint az első évben 155 ezren fertőződtek meg szuperbaktériummal, közülük 20 ezren vesztették életüket, a második évben 210 ezer betegből 18 ezer hunyt el.

A legtöbb, az esetek 42,7 százalékát jelentő megbetegedés húgyúti fertőzés volt, de a legtöbb halálos áldozat tüdőgyulladás miatt vesztette életét.

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikum-rezisztencia kialakulásához nagyban hozzájárul az antibiotikumok helytelen és túlzott használata, amely egyre ellenállóbbá teszi a baktériumokat a meglévő kezelésekkel szemben.

A szakemberek szerint fennáll a veszélye, hogy 2050-re az első számú halálozási okot a rezisztens fertőzések jelentik majd.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×