Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Bacteria cells flowing close up image
Nyitókép: Jezperklauzen/Getty Images

Itt a figyelmeztetés: évente emberek millióit ölhetik meg a szuperbaktériumok

Több millió embert ölhetnek meg évente az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok – erre jutott egy kutatás, amely szerint a rezisztencia kétbillió dollárjába is kerülhet az emberiségnek.

A brit kormány által finanszírozott kutatás 122 ország tapasztalatait összegezve és modellezve próbálta felmérni, mivel járhat világszerte az antibiotikum-rezisztencia – azaz, amikor a hagyományos antibiotikumok nem tudnak elbánni a kórokozókkal.

Ilyen szuperbaktériumok az év elején az egyik budapesti kórházban is feltűntek.

A tanulmány szerint összehangolt fellépés híján akár 1,7 billió dollár kárt okozhatnak a következő 25 évben az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók. A kutatást a Center for Global Development, a Központ a Globális Fejlődésért nevű szervezet végezte, és úgy találta: a legnagyobb csapást az amerikai, a brit és az uniós gazdaság szenvedheti el.

A brit kormány a közelmúltban közölte, hogy megszünteti a Fleming Alap finanszírozását – a névadó Alexander Fleming fedezte fel 1928-ban az első antibiotikumot, a penicillint, ami két másik tudós jóvoltából milliók életét mentette meg. A Fleming Alap feladata épp az antibiotikum-rezisztens organizmusok elleni harc segítése volt az alacsony és közepes jövedelmű országokban. A költségvetési gondokkal szembenéző brit kormány azonban megnyirbálja segélyezési politikáját és ennek esik áldozatául az intézmény.

Aktivisták emlékeztettek, hogy az Egyesült Államokban a Trump-kormányzat és az Európai Unió is csökkenti a külföldi segélyezést.

Anthony McDonnell kutatásvezető szerint azt várták, hogy az antibiotikumoknak való ellenállás szintje a történelmi trendet követi majd. De állítása szerint az amerikai, brit és európai segélyezési politika szigorítása a kutatók legpesszimistább forgatókönyvét valósíthatja meg. „Még az olyan országok sem ülhetnek a babérjaikon, amelyek sikeresen léptek fel a problémával szemben. Ha nem védik meg az ilyen programokat a finanszírozás csökkentésétől, akkor az antibiotikum-rezisztencia valószínűleg világszerte a legsúlyosabban érintett országok ütemében emelkedik majd” – mondta.

A kutató szerint ez több millió halálesethez vezet majd, még a G7-es országokban is, és azt hangoztatta, hogy pénzt befektetni a feladatba most annyit jelent, hogy egyrészt életeket mentenek meg, másrészt több milliárd dollárt takarítanak meg.

A tudósok leginkább borúlátó forgatókönyve szerint 2050-re Kínában 722 milliárd dollárral csökken évente a GDP, míg az USA-ban közel 300 milliárddal, az EU-ban pedig 187 milliárddal. Japában 66 milliárd dollártól, Nagy-Britanniában 60 milliárd dollártól esik el a GDP.

Egy másik szervezet, az Egészségügyi Mérőszámok és Értékelések Intézete (IHME) szerint az antibiotikum-rezisztencia miatti halálesetek 60 százalékkal emelkedhetnek 2050-re. Csak az Egyesült Államokban évente 1,34 millió ember halálát követelheti ez a probléma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×