eur:
400.93
usd:
367.95
bux:
74428.1
2024. október 15. kedd Teréz
Nyitókép: Unsplash

MI-vel generált zene, robot hallgatók - így játszotta ki a rendszert egy producer és kaszált milliókat

A zenei producer 2017-től kezdődően mesterséges intelligenciával generált dalok százezreit tette fel a különböző zenei streaming oldalakra, és robotokkal generált hozzájuk akkora "hallgatottságot", hogy napi több mint egymillió forint jogdíjat keresett vele. Akár 20 év börtönt is kaphat.

Szerdán letartóztattak és több bűncselekménnyel is megvádoltak egy zenei producert, aki állítólag több mint 10 millió dollár jogdíjat csalt ki több százezer mesterséges intelligencia által generált dal felhasználásával és botok (gépek) által generált lejátszási adatokkal - írja a Variety híradása nyomán az Index.

Az 52 éves Michael Smith állítólag több ezer botot (a robot rövidített változata, automatizált feladatot ellátó szoftver) hozott létre olyan plathormokon, mint a Spotify, az Amazon Music, vagy az Apple Music.

A vádirat szerint ezeket a fiókokat arra használta, hogy automatikusan streamelje az általa a platformokra feltöltött, mesterséges intelligenciával generált zeneszámokat, így naponta akár több mint 660 ezer streamet generálva.

Mint írják, a producer állítólag úgy szervezte meg az egész rendszerét, hogy megkerülje a szolgáltatók csalásérzékelő rendszereit. Az ügyészek szerint kezdetben a tulajdonában lévő zenék hamis streamelésével foglalkozott, ám ezt a platformok felfedezik a csalást, ha egy adott zeneszámot rövid időn belül több milliószor streamelnek.

Ezt követően kezdett el minél több zenét előállítani a vádirat szerint, két társának ezt írta: "gyorsan kell egy sereg dalra szert tennünk, hogy ez működjön a csalás elleni irányelvek mellett, amelyeket ezek a fickók most mind használnak".

Michael Smith-t azzal vádolják, hogy 2018-tól kezdődően egy AI zenei cég vezetőjével, valamint egy zenei promóterrel dolgozott együtt, hogy több százezer dalt generáljanak.

Emellett hatalmas mennyiségű e-mail címet vásárolt, hogy hamis fiókokat hozzon létre, és egy VPN-szolgáltatást használt, hogy álcázza, hogy mindezt a házából irányítja.

A producer tagadta, hogy streaming csalást követett volna el, amikor szembesítették a mechanikus licencdíjakat elosztó Mechanical Licensing Collective-vel (MLC). Az MLC 2023-ban kételyeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogyan tudott ilyen gyorsan ennyi zenét létrehozni mesterséges intelligencia használata nélkül - írja a lap. Michael Smith egyik védője az MLC-nek azt mondta: "Egyértelműen bebizonyítottuk, hogy Mike Smith művei nem mesterséges intelligencia által generáltak, hanem emberi alkotások."

Az egyik platform már megvádolta a producert streamingcsalással 2019-ben, ő viszont azt is tagadta, állítása szerint semmit sem tett azért, hogy felduzzassza a hallgatottságát. Az ügyészek azt állítják, hogy ezek a tagadások hamisak, így Smith ellen New York déli körzetében pénzmosás, elektronikus csalás és elektronikus csalásra irányuló összeesküvés miatt emeltek vádat.

Az MLC szerint a vádirat rávilágít, mennyire súlyos problémát jelent a zeneipar számára a streaming csalás jelensége.

A szervezet vezérigazgatója, Kris Ahrend közleményében azt írta: "Az MLC azonosította és megtámadta az állítólagos visszaélést, és visszatartotta a kapcsolódó mechanikai jogdíjak kifizetését, ami tovább erősíti az MLC folyamatos erőfeszítéseinek fontosságát a csalás elleni küzdelemben és a dalszerzők védelmében."

Michael Smith 2017 és 2024 között 4 milliárd meghallgatást hozott össze több, mint 100 bottal, vagyis naponta 636 dallal sikerült generálnia napi több mint 660 ezer meghallgatást. Így naponta 1,7 millió forintnak megfelelő pénzt keresett, ami évi 425 milliós bevételnek felel meg. Ha elítélik, akár 20 év börtönt is kaphat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.15. kedd, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×