Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Herszon megyéből evakuált lakosok érkeznek a Krím északi részén fekvő Dzsankojba 2022. október 21-én. Ukrajna Herszon megyéje az egyik olyan terület, amelynek annektálását Oroszország szeptember végén bejelentette. A térségben azonban az elmúlt hetekben sikeres ellentámadást hajtott végre az ukrán hadsereg, és a megszálló hatóságok bejelentették, hogy evakuálják a civileket a régióból.
Nyitókép: MTI/EPA

Egyre komolyabb az orosz nyomás, szintet lépett az ukrán kitelepítés Herszon megyében

Tizenegyezer embert kellett kitelepíteni a támadások miatt.

Tüzérségi támadást intéztek az orosz erők a dél-ukrajnai Herszon ellen csütörtökre virradóra. Roman Mrocsko, Herszon város katonai közigazgatásának vezetője Telegramon azt közölte, több robbanás is történt a Dnyipro folyó környékén.

Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója azt közölte, az utóbbi 24 órában az orosz fél 17 herszon megyei település ellen intézett támadást, és két civil sebesültről tudni. Orosz támadást jelentettek Donyeck megyéből is. A megye kormányzója, Vadim Filaskin azt mondta, a támadásban egy ember halt meg Toreck településnél.

Ivan Fedorov, a délkeleti Zaporizzsja megye kormányzója csütörtökön szintén támadásokról számolt be, melyekben egy nő megsebesült. Oleh Szinyehubov, az északkelet-ukrajnai Harkiv megye kormányzója Telegramon azt közölte, hogy már csaknem 11 ezer embert telepítettek ki a megyéből, mióta az orosz erők május 10-én újabb offenzívát indítottak a térségben.

Ugyancsak csütörtökön az ukrán hadsereg azt közölte, folytatódnak a harcok a régióban lévő, a frontvonaltól alig öt kilométerre található Vovcsanszk környékén.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×