Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
305.78
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Erupting Volcano detail in the south of Italy, Aeolian islands, Stromboli
Nyitókép: zapatisthack/Getty Images

Saját hadihajójukra mértek csapást az ukránok

Az ukrán csapatok Neptun rakétával csapást mértek az oroszok által 2014-ben elfoglalt Kosztyantin Olsanszkij nevű nagy partraszállító hajóra, amelyet az orosz erők még 2014-ben foglaltak el - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője kedden egy tévéműsorban.

A szóvivő elmondta, hogy miután az oroszok elfoglalták az ukrán hajót, a vízi jármű kilenc évig a Szevasztopoli-öbölben állt.

„Alkatrészekre bontották, egyszerűen kifosztották. A tizedik évben pedig rájöttek, hogy kifogytak a partraszállító hajókból, és úgy döntöttek, hogy helyreállítják, amit egy éven belül meg is tettek” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a hadihajót Ukrajna elleni műveletekben készültek felhasználni. Indoklása szerint ezért döntött úgy az ukrán hadsereg, hogy támadást intéz a hajó ellen.

Kijelentette, hogy a hajót harcképtelenné tették. Szerinte vannak sérültek is az orosz legénység tagjai között, de az okozott veszteség felmérése még folyamatban van.

Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója a Facebookon arról tájékoztatott, hogy keddre virradó éjjel az orosz erők csapást mértek a régióban lévő Novohrodivka településre, aminek következtében egy 23 éves nő életét vesztette, egy másik helyi lakos pedig megsérült. Károk keletkeztek egyebek mellett egy hivatali épületben, egy kollégiumban, egy hangárban és két családi házban – tette hozzá.

Ihor Terehov, Harkiv polgármestere arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg rakétatámadást indított a város egyik lakónegyede ellen, de senki sem sérült meg.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról számolt be, hogy az éjjel az orosz erők 12 Sahid drónnal támadták Ukrajnát, a légvédelem valamennyit a levegőben megsemmisítette.

Az ukrán vezérkar keddi helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítőleg meghaladta a 438 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett hat orosz harckocsit, 24 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 14 drónt.

Andrij Kostyin ukrán főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy hivatalának becslése szerint több mint tízezer ukrán civilt tartanak fogva a megszállt területeken és az Oroszoroszági Föderációban. Ezen felül 5,6 ezer ukránt vetettek alá kínzásoknak. Hozzátette, hogy utóbbiak száma ennél jóval magasabb is lehet.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×