eur:
392.8
usd:
369.13
bux:
67289.07
2024. április 13. szombat Ida
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) belső szavazásán a párt elnökének megválasztott Friedrich Merz a párt berlini székházában tartott sajtótájékoztatón 2021. december 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Filip Singer

Országos "turnén" a CDU vezetői: új programmal törnek a hatalomra a konzervatívok

A Merkel-korszak után Merz-korszak következhet, amit a párt vezetői most egy országos körút keretében igyekeznek megalapozni.

Jelentős fölénnyel vezeti a vezeti a német politikai pártok népszerűségi listáját a Kereszténydemokrata Unió (CDU). Elemzők szerint több mint megalapozott a konzervatív párt reménye arra, hogy a kisebbik testvérpárttal, a bajor Keresztényszociális Unióval, a CSU-val karöltve megfelelő koalíciós partnerrel visszaszerezze 2021 végén elvesztett, tizenhat évig tartó hatalmát.

A 2021-es szövetségi választásokon elszenvedett kudarc fordulópontot jelentett a CDU számára. Tizenhat év után a nagy hagyományokkal rendelkező párt ellenzékbe szorult, de célja ismét a hatalomra kerülés a 2025-ös parlamenti választásokon. Az eszköz pedig egy új program, amelyről most a tagságot kérdezik.

Az idő szorít, szeptemberben ugyanis három egykori NDK-s tartományban, Szászországban, Türingiában és Brandenburgban helyi törvényhozási választásokat tartanak, és a CDU számára kulcsfontosságú, hogy mindhárom tartományban lehetőség szerint az élen végezzen. A fő rivális nem az a szociáldemokrata párt, amely 2021-ben vereséget mért a konzervatívokra, és a Zöldek Pártjával, valamint a szabad demokrata FDP-vel több mint két éve irányítja az országot, hanem a radikális Alternatíva Németországnak (AfD), amely ma a konzervatívok nyomában a második legnagyobb támogatottsággal rendelkező német párt.

A CDU új program tervezete mintegy hetven oldalon vázolja a párt célkitűzéseit. Az előzetes tervek szerint egy országos körút, illetve a tagsággal való folyamatos egyeztetés után májusban kívánják elfogadni. Rajna-Pfalz tartomány fővárosa, Mainz és a szászországi Chemniitz voltak eddigi a kampánykörút állomásai. Beszámolók szerint aligha véletlen, hogy Szászországban Friedrich Merz, a párt vezetője mindenekelőtt az AfD erősödésének veszélyére figyelmeztetett, szerinte "Németország hanyatlásához" vezethet, ha az AfD tovább erősödik.

A chemnitzi regionális találkozón a párt programját ismertetve kiemelte a párt által képviselt fogalmakat, a "domináns kultúra" (Leitkultur), a haza és a hazaszeretet fogalmát. Leszögezte, hogy Németországnak erős ipari országnak kell maradnia a jólét megőrzése érdekében.

Az Ukrajna elleni ország háborúra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy Németország szabadságát kívülről fenyegetik. Merz szerint illuzórikus azt feltételezni, hogy Putyin Oroszországával egyedül diplomáciai úton lehetne egyfajta kiutat találni a háborúból.

"Ha Oroszország leteszi a fegyvert, a háború véget ér"

– hangsúlyozta a CDU elnöke.

A párt tartományi miniszterelnöke, a CDU-s Michael Kretschmer a programmal kapcsolatban a migrációs politika reformjáról beszélt. Utalt a 2015-2016-os, a menekültek befogadásával kapcsolatos problémákra, amelyek miatt többnyire az akkori kancellár és CDU-elnök, Angela Merkel sokat hangoztatott "willkommenskultur" politikáját bírálták.

"Tanultunk az akkori hibáinkból" – jelentette ki a konzervatív tartományi kormányfő, elengedhetetlennek nevezve az illegális menekültek kitoloncolását.

A 70 oldalas tervezet az Az élj szabadságban – Vezesd Németországot biztonságban a jövőbe címet viseli. A tervezetet előzetesen regionális konferenciákon mutatják be, Mainz és Chemnitz mellett Hannoverben, Kölnben, Stuittgartban és Berlinben is.

Friedrich Merz korábban több ízben hangoztatta, hogy egy pártot nem lehet felülről irányítani, elengedhetetlen annak alulról történő megújulása.

Elemzők szerint a CDU/CSU számára a 2025-ös várható választási győzelem esetén is problémát jelenthet a koalíciós partner megválasztása. Merz az elmúlt hetekben több ízben is hangoztatta, hogy a jelenlegi kormánypárt, az FDP lenne kívánatos partner, kétséges azonban, hogy a szabad demokraták egyáltalán bejutnak-e a törvényhozásba.

Címlapról ajánljuk
Fáklyával állunk az alagút végén – új albummal készül Leslie Mándoki

"Fáklyával állunk az alagút végén" – új albummal készül Leslie Mándoki

Új albummal jelentkezik május 10-én a 30 éves Mandoki Soulmates. A lemez a digitális csalások és átverések korszakában a “visszatérés az analóghoz” életérzést hivatott bemutatni, az albumot ugyanis teljesen analóg módon vették fel és állították elő. A dalszövegek a kortárs világválságokat célozzák meg. Az InfoRádió a dalszerző-producer-énekest kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.15. hétfő, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×