Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.59
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Alexander De Croo belga miniszterelnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik az Európai Unió tagországai állam- és kormányfőinek második napi tanácskozása előtt az Európai Tanács brüsszeli épületében 2023. december 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys

Az új soros EU-elnök több közös pénzt szedne be a tagállamoktól

Belgium fél éven át vezeti az Európai Uniót. Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint megnőtt a globális kihívások adta feladatok száma és nehézsége, a közös küzdelem pedig drágább lett.

A Politicónak adott interjút az EU soros elnökségét most átvevő Alexander De Croo belga miniszterelnök - vette észre a Portfolio. Azt szorgalmazta, növeljék az EU saját bevételeit, azzal érvelt, hogy a globális kihívások kezeléséhez több pénz kell - mondta ezt azután, hogy a tagországok közt nem alakult ki egység Ukrajna közös pénzből történő segélyezésével kapcsolatban.

Közösen kezelni szükséges válságnak nevezte az ukrajnai háború, a közel-keleti helyzet és a koronavírus miatt korábban kialakult állapotokat is, és úgy vélekedett, hogy az egyes országok egyedül nem képesek ezen hatások enyhítésére, az EU együtt viszont elég erős lehet, és ezt a lakosság is szerinte így látja.

De miből lehetne több pénz?

Új adókat vetnének ki, amelyek a tagállami büdzsék helyett egyből - legalább részben - Brüsszelben kötnek ki.

Ezzel kapcsolatban egyébként már zajlanak háttértárgyalások, amelynek kulcspillanata lehet a február 1-jei rendkívüli uniós csúcs. Ez juttathatná célba az Ukrajnának szánt forrásokat, de több pénz különülhet el a migrációs válság kezelésére és az EU-s hitelfelvétel megemelkedett kamatterheire is.

De Croo javaslatai közül egyébként az új adó kivetését ellenzik az északi és a keleti tagállamok is, köztük Magyarország.

Közben az Európai Parlament a szén-dioxid-kibocsátás és a multinacionális nyereségek uniós szintű megadóztatását szorgalmazza, amely 2028-ig évi 36 milliárd eurót hozhatna.

A Politico értékelése szerint a belga reformjavaslattal kapcsolatban 6 hónap van dűlőre jutni, azt követően ugyanis Magyarország veszi át az EU Tanácsának soros elnökségét.

Azt De Croo is elismeri, hogy az EU további bővítése előtt az uniónak meg kellene erősödnie.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×