Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
322.64
bux:
144734.64
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

Kinevezték a négy hónapja eltűnt kínai védelmi miniszter utódját

Kínában pénteken bejelentették, hogy Tung Csün lett a védelmi minisztérium új vezetője, a tárca négy hónapja eltűnt minisztere helyett.

A kínai védelmi miniszter feladata, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg nyilvános arca legyen a médiával és más hadseregekkel való kapcsolattartásban.

Más országokkal ellentétben a minisztériumnak kevés beleszólása van a védelmi politikába vagy a katonai irányításba, amik az államfő, a Hszi Csin-ping által vezetett csoport, a Központi Katonai Bizottság hatáskörébe tartoznak.

A 62 éves Tung legutóbb a Népi Felszabadító Hadsereg haditengerészetének vezetője volt. Ő váltja Li Sang-fut, aki márciusban foglalta el a védelmi miniszteri posztot, de augusztus 25. óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.

A Reuters brit hírügynökség forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy

Li ellen vizsgálat indult a felszerelések beszerzésével és fejlesztésével kapcsolatos korrupció miatt.

Peking nem adott magyarázatot Li eltűnésére, de októberben megfosztotta védelmi miniszteri és államtanácsi címétől.

A kínai védelmi miniszter munkájának egyik fontos eleme, hogy kapcsolatot tartson az Egyesült Államok hadseregével, ezzel csökkentve a Tajvan és a Dél-kínai-tenger körüli konfliktus kockázatát.

Rövid miniszteri megbízatása alatt Li mégsem találkozott amerikai kollégájával, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel. A tárca ezt azzal magyarázta, hogy Washingtonnak előbb fel kell oldania azokat a szankciókat, amelyeket 2018-ban hozott Li ellen az orosz repülőgépek és felszerelések megvásárlásában játszott szerepe miatt.

Tungnak nem kellene ilyen korlátozással szembenéznie, mivel nem ismert, hogy amerikai szankciók hatálya alatt állna.

Amikor Joe Biden amerikai elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping a múlt hónapban San Franciscóban találkozott, a két vezető megállapodott abban, hogy folytatják a magas rangú katonai tárgyalásokat, amelyeket Nancy Pelosi, a képviselőház akkori elnökének 2022 augusztusában Tajvanon tett látogatása után függesztettek fel.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×