Infostart.hu
eur:
365.61
usd:
321.43
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Unsplash.com

Súlyos véleményt mondtak a korlátozott jogosítványról

Októberben több mint 5000 embert kérdeztek meg a vezetői engedély módosítására vonatkozó uniós javaslatokról.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az Európai Unió a közlekedés biztonságának növelése érdekében új irányelv bevezetésére készül. Nagy vihar kavart az a javaslat, amely bizonyos sebességhatár és járműtömeg esetén speciális B+ kategóriás jogosítványt követelne meg a személyautók vezetőitől is.

A tervezett intézkedések azonban nem merülnek ki ennyiben, a kezdő sofőrökre is új szabályok vonatkoznának. Az egyik legfontosabb, hogy friss jogosítvánnyal legfeljebb 110 kilométer/órás sebességgel lehetne közlekedni – még autópályán is. Emellett szintén szerepel a tervezetben, hogy éjszakai vezetési tilalmat vezetnének be az esetükben – a javaslat szerint éjféltől reggel hat óráig. A harmadik változtatás alapján az egész EU-ban egységes lenne a jogosítványszerzés alsó korhatára. Szintén egységes korhatára lenne az új B+ jogosítványnak is: csak 21 éves kor felett lehetne olyan vezetői engedélyt szerezni, amellyel 1800 kilogramm feletti járműveket lehet vezetni.

Valamennyi EU-tagállamban nagy visszhangja volt a szabályváltozások belengetésének, számos országban sokan nem örülnek a tervezetnek. Októberben több mint 5000 embert kérdeztek meg a vezetői engedély módosítására vonatkozó elképzelésekről Németországban a Spiegel megbízásából – írja a Telex.

A felmérés készítői a többi között arra voltak kíváncsiak, egyetértenek-e a megkérdezettek azzal, hogy frissen szerzett jogosítvánnyal legfeljebb 1,8 tonna súlyú járműveket lehessen vezetni. Az 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetéséhez a javaslat szerint külön B+ jogosítvány megszerzése lenne kötelező.

A válaszadók 48 százaléka támogatta a kiegészítő vezetői engedély bevezetését,

18 százalékuk bizonytalan volt, 34 százalékuk pedig ellenezte azt.

A kezdő járművezetők számára kötelezően előírt 110 km/órás sebességkorlátozás ötletét a felmérésben résztvevők 59 százaléka támogatta, 12 százalékuk bizonytalan volt, míg 29 százalék ellenezte a felvetést.

Ugyancsak szerepel az Európai Bizottság javaslatai között, hogy nem lehetne dohányozni az autóban kiskorúak és várandós nők jelenlétében. A javaslatot a válaszadók 75 százaléka támogatja, 10 százalékuknak nem volt határozott véleménye a kérdésről, 15 százalék pedig ellenezte az ötletet.

Karima Delli, az EU közlekedési bizottságának elnöke arra is tett javaslatot, hogy rendszeres látás- és hallásvizsgálathoz kellene kötni az idősek gépjárművezetési engedélyét, továbbá szerinte kötelezővé kellene tenni a vezetésre való alkalmasság önértékelését vagy akár az erre vonatkozó egységes orvosi vizsgálatot a 70 év felettieknek. A kutatásban azt is megkérdezték, szükség lenne-e felfrissítő tanfolyamokra az idősek körében.

A válaszadók 39 százaléka egyetért az ötlettel, 12 százalékuk bizonytalan volt, 49 százalékuk pedig ellenezte az idősek újravizsgáztatását.

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága decemberben tárgyalhatja meg a javaslatokat, vagyis várhatóan csak 2024-ben születhet végső döntés az új szabályokról.

Címlapról ajánljuk
Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

A kép kettős: magas olajárszinten az orosz lakosságot eddig sikerült pacifikálnia a hatalomnak, de az emberek kezdik érzékelni, hogy az elmúlt évek jólétének lehet, hogy vége, a gazdaság pedig csak stagnál, miközben más nyersanyagexportőr országok most komolyan spórolni tudnak, nyerni a hormuzi válságból. Deák András elemzése az orosz választások után, amely „még kezelhető” helyzetet mutat.

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
Pozitív tartományban is jártak az amerikai indexek, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Pozitív tartományban is jártak az amerikai indexek, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten esnek az európai és az amerikai részvénypiacok. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×