Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

ENSZ: Szíriában nőtt az áldozatok száma, a segélyek továbbra is akadoznak

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) szerint már több mint 4300 halottja és legalább 7600 sérültje a földrengésnek Szíriában,

Jóllehet Damaszkuszból is komoly károkról érkezett jelentés, a helyzet a lázadók uralta, mintegy négymillió ember lakta térségben a legrosszabb: a helyi mentőszolgálatok eddig mintegy 2000 halottat jelentettek, de ez a szám vélhetően tovább nő majd.

Helyszíni beszámolók szerint a térségbe továbbra is lassan érkezik segítség, és nincs elég munkagép sem a romok eltakarítására és az alattuk rekedt emberek kiszabadítására.

Az északnyugati régiót - amelynek lakói már a földrengés előtt is nagyrészt segélyszállítmányokra szorultak - 2020 óta csak Törökország felől, Báb al-Hava átkelőjén lehetett megközelíteni.

Damaszkusz pénteken ugyan engedélyezte a nemzetközi segélyszállítmányok eljuttatását a saját ellenőrzésű területekről a szakadár térségbe,

ott azonban az egymással is szemben álló milíciák rivalizálása még mindig nehezíti a segélykonvojok útját.

Szombaton Szíriába érkezett Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettese, aki ellátogatott Aleppóba is, ahol elismerte: a szíriaiak teljes joggal érzik úgy, hogy cserbenhagyták őket.

A "fehérsisakosok" néven ismert, nemhivatalos szíriai polgári védelem (SCD) vezetője, Ráed asz-Száleh szintén bírálta a nemzetközi közösséget, hangsúlyozva, hogy Griffiths látogatása "túl késő és túl kevés", és emlékeztetett: a helyi katasztrófavédelem segítségkérése "napokon át süket fülekre talált".

A hétvégén az arab országba érkezett Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja is, aki elmondta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy egységet kovácsoljanak a 2011 óta tartó polgárháború szemben álló felei között, hangsúlyozva, hogy ez most nem a fegyveres harcok ideje.

Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT): mihamarabb hagyja jóvá az Északnyugat-Szíriába vezető újabb határátkelők megnyitását.

A Damaszkusz által uralt területeken némileg jobb a helyzet, mert több olyan ország is segélyszállítmányokat küldött Szíriának, amelyek korábban megszakították diplomáciai kapcsolataikat Bassár el-Aszad kormányával. Damaszkusz emellett az Aszad uralmát régóta támogató Moszkva és Teherán segítségére is számíthat.

Az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön bejelentette: átmeneti felmentést ad a Szíriát érintő szankciók hatálya alól a segélyszállítmányok esetében, miközben felszólította a szíriai kormányt, hogy nyisson meg minden határátkelőt a humanitárius segélyek előtt.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×