Infostart.hu
eur:
355.26
usd:
307.91
bux:
133761.24
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: auto-motor-und-sport.de

Itt az új Moszkvics, és nagyon nem olcsó

Egy kínai autó klónja az új Moszkvics, és átszámítva tízmillió forintnál is magasabb az ára.

Moszkva mellett novemberben kezdődött meg az első újkori Moszkvics sorozatgyártása, most pedig arra is fény derült, hogy milyen áron debütál az első körben tizenegy kereskedésben elérhető, Moszkvics 3 nevezetű kompakt szabadidő-autó – írja a hvg.hu.

A 4,41 méter hosszú, 150 lóerős 1,5 literes turbós benzinmotorral és hatfokozatú kéziváltóval szerelt elsőkerék-hajtású modell oroszországi alapára 1,97 millió rubel (10,25 millió forint). A 17 colos kerekeken gördülő kocsiban többek közt két légzsák, blokkolásgátló, menetstabilizátor, tempomat, klíma, érintőkijelző, tolatókamera, kulcsmentes indítás és napfénytető is van.

A fehér, fekete, piros, szürke és kék fényezéssel rendelhető Moszkvics 3 tulajdonképpen egy kínai autó, JAC JS4 hasonló felszereltséggel mintegy 670 ezer forinttal kerül többe.

A későbbiekben 108 lóerős 1,6 literes szívómotorral és automata váltóval, valamint elektromos verzióban is kapható lesz a Moszkvics 3, a mintegy 400 kilométeres hatótávú, 68 lóerős Moszkvics 3e villanyautó 3,5 millió rubelbe (18,2 millió forint) kerül, és 925 ezer rubeles (4,8 millió forint) állami támogatás vehető rá igénybe.

2023-ban legalább 50 ezer Moszkvics 3-at terveznek gyártani, melyek közül 10 ezer lesz tisztán elektromos hajtású. Jövőre 100 ezerre kívánják emelni a gyártási mennyiséget, és ha minden jól megy, 2024-ben már 20 ezer elektromos Moszkvics fog készülni.

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Május végén Nyugat-Európában több hőmérsékleti rekord is megdőlt, mikor egy hőkupola tartósan kiugróan magas hőmérsékletet eredményezett több országban is. Hazánkban ebben az időben szintén meleg idő volt, de nem volt extrém a hőség, de nem volt extrém a hőség, ahogy most, június elején sem robbant még be az igazi nyár. A kérdés az, hogy a következő hetekben és a nyár hátralévő részében mennyire kell hasonlóan tartós hőségre készülni. Lapunknak a Weather on Maps meteorológusai elmondták, hogy június végén és július elején már nagy valószínűséggel kialakulhat egy legalább hét-tíz napos, összefüggő hőhullám térségünkben, miközben a szezonális előrejelzések Nyugat- és Közép-Európára továbbra is száraz, meleg mintázatot jeleznek előre. A frissebb rövid távú előrejelzések szerint ugyan egy hidegfront hoz átmeneti lehűlést és zivatarokat, a hosszabb távú trendek már a nyári hőhullámok esélyének növekedését mutatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×