Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: pixabay

Bauer Bence: hónapokon belül recesszióba fordul a német gazdaság

Jelentősen romlottak a németországi növekedés kilátásai – ez derül ki a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet hétfőn publikált elemzéséből. A részletekről a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója beszélt az InfoRádiónak.

A müncheni intézet, amely Németország egyik legnagyobb gazdasági agytrösztjének számít, azt jósolja, hogy a téli hónapokban erős recesszió várható, komoly inflációval és nagyon jelentős vásárlóerő-csökkenéssel – ismertette Bauer Bence.

A GDP 2022-ben 1,6 százalékkal bővülhet a korábban várt 2,5 százalékkal szemben, míg 2023-ban 0,3 százalékkal zsugorodik Európa legnagyobb gazdasága. A júniusi jelentésben az ifo még 3,7 százalékos GDP-növekedéssel számolt.

Negyedéves összevetésben az ifo szerint a német gazdaság a 2022. harmadik negyedéves stagnálás után a negyedik negyedévben 0,2, a jövő év első negyedévében 0,4 százalékkal zsugorodik, amit a megemelkedett energiakiadásokkal és az elszálló inflációval indokoltak.

Az ifo az idei inflációs kilátásokat 6,8 százalékról 8,1 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 9,3 százalékra emelte. 2021-ben a fogyasztói árak éves átlagos növekedési üteme 3,1 százalék volt. Az infláció 2023 első negyedévében 11 százalék körül tetőzhet a magas energiaárak miatt.

"Az infláció ugyan lényegesen alacsonyabb, mint a magyarországi 20 százalék körüli pénzromlás, de azt is számításba kell venni, hogy

Németországban az energiaárak emelkedése igazából még nem jelent meg"

– emlékeztetett Bauer Bence, és hozzátette, a német háztartásokban csak a jövő év elején fognak megjelenni a megemelkedett energia árak, mert Németországban nem havonta, hanem évente van elszámolás, és év elején módosítják a szerződéseket.

A Németország-szakértő arról is beszélt, hogy a rendkívül szoros és élénk magyar–német gazdasági kapcsolatok miatt az emelkedő németországi infláció valószínűleg hozzánk is be fog gyűrűzni.

A német gazdaság gondjaira, elsősorban az energiahiányra a spórolás egyedül nem jelent megoldást Bauer Bence szerint. A kieső orosz gázszállítások helyett más, alternatív forrásokat keresnek, de ezek jóval drágábbak, így ez csak tovább növeli az inflációt.

"Kimondhatjuk, hogy

a németországi pénzromlás oka az energiaárak jelentős megemelkedése, ami pedig kizárólag az orosz–ukrán háború miatt van"

– hangoztatta.

A német állam igyekszik enyhíteni a háztartások terhein, de ennek hatásai még nem nagyon érződnek, mert pár száz eurót adnak háztartásonként, csakhogy az energiaárak emelkedése miatt egy kétgyermekes családnak hozzávetőlegesen 3000 euró plusz költsére lehet évente.

"Az 1970-es évek óta nem volt ilyen nagy vásárlóerő-visszaesés, mint amire most lehet számítani Németországban. Ez pedig a németek számára nagyon meglepő és nagy kihívás" – hangoztatta Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.

A német gazdaságban várható visszaesés hatással lesz egész Európára is. Egyebek közt erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×