Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.92
bux:
142656.84
2026. november 6. péntek Lénárd
Milos Zeman cseh elnök beszédet mond a koronavírus csehországi áldozatainak emlékére elhelyezett közel 30 ezer mécses mellett a prágai várban 2021. május 10-én.
Nyitókép: 2021. május 10-én készített fotó Milos Zeman cseh elnökről (MTI/EPA/Martin Divisek)

Milos Zemant szombaton kiengedik a kórházból

Ezzel vasárnapra csúszik az új cseh kormányfő kinevezése.

Milos Zeman cseh államfőt szombaton kiengedik a prágai katonai kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - közölte Jirí Ovcácek, az elnök szóvivője.

A közlés szerint az államelnök vasárnap kinevezi kormányfővé Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. Erre a hivatalos aktusra a korábbi tervek szerint pénteken került volna sor, de Zeman kórházba szállítása miatt az államfő munkaprogramját lemondták.

Hivatalos jelentést Milos Zeman egészségi állapotáról péntek délig nem közöltek. A sajtóban megjelent értesülések szerint csütörtökön délután tesztelték őt koronavírusra, miután a katonai kórházból megérkezett a Prágától mintegy 40 kilométerre nyugatra fekvő Lányba.

A teszt pozitív eredményt hozott, és bár az elnöknek nem voltak fertőzési tünetei, azonnal vissza is szállították a prágai kórházba.

Milos Zeman csak néhány órával korábban, csütörtök délelőtt hagyta el a kórházat az október 10-én kezdődött kezelése után. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint az elnöknek májzsugorodása van.

Az államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el - közölte az intézet.

Milos Zeman a tervek szerint, amelyekről Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője adott csütörtökön tájékoztatást, Petr Fiala kormányfővé történő kinevezését követően egyenként találkozni akar a miniszterjelöltekkel, ami mintegy két hetet vesz majd igénybe. Ezt újabb Zeman-Fiala találkozó követi majd.

Az októberi csehországi képviselőházi választásokat a jobboldali Spolu hármaskoalíció nyerte, amely a harmadik helyen befutó PirStan koalícióval közösen kíván kormányt alakítani. Kormányfőjelöltjük Petr Fiala. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést, s Fiala ismertette tervezett kormányának miniszterjelöltjeit Zemannal.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×