A trencséni várban csütörtökön zajlottak a V4-es országok államfői csúcstalálkozójának fő tárgyalásai. Peter Pellegrini szlovák államfő meghívására Petr Pavel cseh, Karol Nawrocki lengyel és Baka András magyar köztársasági elnök érkezett a városba. A csúcstalálkozót kibővített formátumban tartották, azon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vett.
Az államfők egyetértettek abban, hogy támogatják az Európai Unió hiteles, ambiciózus és érdemeken alapuló bővítési politikáját, amely stratégiai befektetést jelent Európa békéjébe, biztonságába és globális pozíciójába. „A csatlakozási folyamatnak továbbra is igazságosnak, szigorúnak és kiszámíthatónak kell maradnia, miközben el kell ismernie a kézzelfogható előrelépést és a reformokat” – fogalmaztak a tárgyalási nap végén kiadott közös nyilatkozatukban a Visegrádi Négyek elnökei. A V4-es országok saját tapasztalataikra támaszkodva és a Nemzetközi Visegrádi Alap révén készek támogatni a tagjelölt országokat.
Ukrajnával kapcsolatban a vezetők hangsúlyozták, hogy folytatni kell az országnak nyújtott politikai, pénzügyi, humanitárius, gazdasági és katonai segítséget, ugyanakkor tiszteletben kell tartani az EU valamennyi tagállamának biztonság- és védelempolitikáját, valamint érdekeit. Véleményük szerint Ukrajna európai integrációjának a szükséges reformok végrehajtásán és az ország újjáépítésén kell alapulnia.
A tárgyalások következő témája az energetika volt. Az államfők szerint az EU-nak összehangolt európai és nemzeti intézkedésekkel kell kezelnie a magas energiaárakat, az azonnali segítséget pedig hosszú távú megoldásokkal kell ötvöznie. Felszólítottak az energetikai infrastruktúrába, a határokon átívelő összeköttetésekbe, az energiatárolásba, valamint a különböző energiaforrásokba – köztük az atomenergiába és más alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba – történő beruházásokra.
A kétnapos trencséni találkozó történelmi pillanat volt a 35 éves visegrádi csoport életében, hiszen ez volt az első alkalom, hogy az Európai Bizottság elnöke személyesen vett részt a V4-ek államfői csúcstalálkozóján. Ursula von der Leyen bevonása lehetővé tette a közvetlen párbeszédet a régió számára legégetőbb ügyekben, mint az uniós bővítés, Ukrajna támogatása és a biztonságos energiaellátás. Peter Pellegrini, Petr Pavel, Karol Nawrocki és Baka András szerint ezek olyan egymással összefüggő stratégiai prioritások, amelyek meghatározók Európa jövője szempontjából.




