Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Siemens

Forradalom jöhet a vasúti közlekedésben

Digitálisan irányított, teljesen automatizált vonat tette meg első útját Hamburgban a városi forgalomban egy nemzetközi mobilitási kongresszus alkalmából.

A világon már számos helyen közlekednek vezető nélküli vonatok vagy metrók, az önjáró hamburgi városi gyorsvasúti (S-Bahn) szerelvény újdonsága abban áll, hogy nem külön e célra épített, körülzárt pályán halad, hanem ugyanazokon a vágányokon, amelyeket a hagyományos vonatok is használnak.

A Német Államvasutak és a Siemens által bemutatott, önvezetővé átalakított szerelvényből négy már decemberben megkezdi működését a hamburgi városi forgalomban.

A vasúttársaság vezetője szerint

a "világpremiert jelentő" vezető nélküli technológiát lépésről lépésre bevezetik egész Hamburgban, majd más német városokban is.

A bemutatott technológiával digitalizálni lehet a vasúti pályákat Németországban, Európában, sőt az egész világon - hangoztatta a Siemens vezetője, Roland Busch.

A fejlesztők szerint a digitális technológia bevezetésével feszesebbé lehet tenni a vasúti menetrendet, ami a szállítási kapacitás akár 30 százalékos növekedését is eredményezheti "anélkül, hogy lefektetnénk egyetlen kilométernyi új vágányt".

Roland Busch szerint pontosabbá lehet tenni a vonatokat és akár 30 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×