Infostart.hu
eur:
385.91
usd:
330.38
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Mark Rutte ügyvivő holland kormányfő a parlament alsóházában tartott vitán Hágában 2021. április 1-jén. A holland ellenzéki pártok Geert Wilders, a bevándorlás- és iszlámellenes Szabadságpárt elnökének kezdeményezésére bizalmi szavazást indítványoztak Rutte ellen, aki megnyerte a márciusi parlamenti választásokat annak ellenére, hogy az év elején lemondásra kényszerült a nagy port felkavaró családtámogatási botrány miatt. Ruttét azzal vádolják, hogy hazudott a kormányalakítási tárgyalásokon elhangzottakról Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus jövőbeli pozícióját illetően.
Nyitókép: MTI/AP/Peter Dejong

Mark Rutténak lépnie kell, komoly üzenetet kapott a parlamenttől

A holland parlament elutasította a Mark Rutte elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt a péntekre virradóra tartott szavazáson, de megrótta az ügyvivő kormányfőt, amiért nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról. Ez pedig csökkenti a politikus negyedik kormányalakításának esélyeit.

A maratoni parlamenti vitát követő hajnali szavazás után Rutte úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a parlament komoly üzenetet küldött neki, és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a bizalmat.

"Ez egy nagyon komoly dolog, amelyért bocsánatot kértem" - mondta Rutte.

Az ellenzéki pártok által benyújtott bizalmatlansági indítványt Geert Wilders, a bevándorlásellenes Szabadságpárt elnöke kezdeményezte. A parlament alsóházának ellenzéke azzal vádolja Ruttét, hogy hazudott a kormányalakítási tárgyalásokon elhangzottakról, Pieter Omtzigt kereszténydemokrata politikus jövőbeli pozíciójáról.

A koalíciós tárgyalásokon közvetítők kiszivárogtatott jegyzetei említést tesznek Omtzigtről, aki bár a négypárti koalíció tagja volt, élesen kritizálta a harmadik Rutte-kormányt, legfőképpen a tavaly kirobbant családtámogatási botrány miatt. Mark Rutte korábban kijelentette, hogy az egyeztetések során nem esett szó a politikusról, azonban az újságírók által lefényképezett dokumentum ennek ellentmond, és a politikussal összefüggésben "tisztség máshol" kifejezés szerepel. Az ügyvivő kormányfő pénteken arról beszélt, hogy mégiscsak megemlítette Omtzigt nevét, de megfeledkezett erről.

A március közepén tartott parlamenti választásokat a Rutte vezette Szabad Demokrata Néppárt (VVD) nyerte meg, már negyedik alkalommal, annak ellenére, hogy az év elején lemondásra kényszerült a nagy port felkavaró családtámogatási botrány miatt. A VVD 150 fős alsóházban 35 helyet szerzett, a többség kialakításához 76 mandátumra van szükség.

Sigrid Kaag, a második legerősebb, 66-os Demokraták nevű balliberális pártelnök közölte a parlamenti szavazás után, hogy az ügy megtépázta a Rutte iránti bizalmat, és már nem biztos abban, hogy csatlakozni akar Rutte új kormányához. Hozzátette, hogy a távolság közöttük sajnálatosan nő, és ő Rutte helyében "nem folytatná" a kormányzást.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az amerikai határidős indexekre az is nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok eközben kis emelkedést mutatnak, Európában viszont inkább esésre lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×