Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Egészségügyi dolgozó előkészíti a fecskendőt, mielőtt beolt egy katonát az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat Indiában gyártott és Covishield néven forgalmazott koronavírus elleni vakcinájával az ukrajnai Kramatorszkban lévő katonai támaszponton 2021. március 2-án.
Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

India teljesen leállította az oltásszállítást

A Magyarország által várt vakcinából sem adnak el egyelőre külföldre.

Mint ismert, a világ legnagyobb vakcinagyártója, az Indiai Szérum Intézet (SII) már korábban jelezte, hogy később fogja csak teljesíteni szállításait Nagy-Britannia felé. Ebből a briteknél nagy felfordulás is keletkezett, de Boris Johnson miniszterelnök közölte, akkor is lesz nyitás az országban.

A Reuters és a BBC csütörtökön arról számolt be, hogy az indiai gyógyszergyár most teljesen leállította a vakcinaexportot, mert az országban egyre súlyosabb a járványhelyzet. Az ország hatóságai 47 262 esetről és 275 halálesetről számoltak be szerdán - ez az idei év legmagasabb napi emelkedése.

Ideiglenes hatállyal döntöttek a szállítások felfüggesztéséről, a tilalom a BBC értesülése szerint valószínűleg április végéig tarthat.

Az SII gyártja azt az AstraZeneca-oltást is, a CoviShieldet, amelynek a magyar hatóság a napokban adott veszélyhelyzeti engedélyt (a kínai CanSino egyadagos oltásának behozatali engedélyével együtt). A magyar féllel való tárgyalásokról egyelőre semmilyen információ nem áll rendelkezésre. Korábban többször is az hangzott el, hogy néhány héten belül befuthatnak ezek az oltások – és a CoviShield jelenhet meg előbb a magyar oltóhelyeken, lévén az szinte teljesen megegyezik a most használt AstraZeneca-oltással.

A Reuters azt írta, egyelőre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott, a szegényebb országok hozzáférését elősegítő kezdeményezés, a COVAX számára ígért mennyiséget sem szállítják le.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×