Infostart.hu
eur:
387.08
usd:
331.82
bux:
117385.41
2026. január 13. kedd Veronika
Igor Matovic szlovák miniszterelnök az Európai Unió kétnapos brüszeli csúcstalálkozójának első napi ülésére érkezik 2020. július 17-én. A tagállamok vezetői a koronavírus-járvány miatt utoljára februárban találkoztak személyesen.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/John Thys

Szlovákia most még nemet mond az orosz vakcinára

Csütörtök este hozta meg ezt a nehéz döntést a nemzetközi segítséget kérő pozsonyi kormány.

Szlovákia egyelőre nem tárgyal a koronavírusos megbetegedés ellen kifejlesztett első orosz vakcina, a Szputnyik V megvételéről - döntött csütörtöki ülésén a szlovák kormány.

Az orosz vakcina megvásárlását Igor Matovic miniszterelnök és pártja, az OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot

megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt.

"Koalíciós partnerünk, a Emberekért gyakorlatilag azt mondta: szó sem lehet az orosz vakcináról, mi megvétózzuk" - mondta Matovic újságíróknak, a pozsonyi kormányülés szünetében.

A szlovák kormányfő szerint már a jövő héten akár 80 ezer ember számára elegendő,

160 ezer adag orosz vakcina érkezhetett volna

az országba, de erre a koalíciós partner ellenállása miatt most nem kerül sor.

Veronika Remisová, az Emberekért párt elnöke, miniszterelnök-helyettes szintén a sajtónak nyilatkozva leszögezte: ő és pártja továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

"Nem akarjuk, hogy a kormány kísérleti nyúlként kezelje a lakosságot, minden vakcinát, amelyet Szlovákiában használunk, rendes, szigorú eljárással az Európai Gyógyszerügynökségnek kell engedélyeznie" - indokolta pártja elutasító álláspontját Remisová.

Richard Sulík gazdasági miniszter, a koalícióhoz tartozó liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnöke még a kormányülés előtt leszögezte: pártja álláspontja az, hogy minden vakcinát jóvá kell hagynia az illetékes európai vagy szlovák hatóságnak. Sulík a kormányülés szünetében újságíróknak nem nyilatkozott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Kiderült, kik dolgozhatnak otthonról Magyarországon

Kiderült, kik dolgozhatnak otthonról Magyarországon

A cégek 27%-a biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét legalább dolgozói egy részének a GKI felmérése szerint. A home office tehát Magyarországon stabil, de erősen szegmentált foglalkoztatási formává vált. Az otthoni munkavégzés elterjedtsége kiemelkedő a szolgáltató szektorban és szinte egyáltalán nem jellemző az építőiparra. Leginkább a nagyvállalatok élnek szívesen ezzel a foglalkoztatási formával, 83 százalékuk alkalmazza a távmunkát. A következő egy-két évben a vállalkozások háromnegyede nem szándékozik változtatni ezzel kapcsolatos gyakorlatán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×