eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Védőmaszkot viselő nő halad el egy kirakat előtt Kijevben 2020. május 22-én, a koronavírus-járvány idején. Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, de ettől a naptól kezdve a régiók megkezdhetik a korlátozások enyhítését, attól függően, hogy az adott térségben hány fertőzött van.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Járványhelyzet: ennél a szomszédunknál is egyre szebben festenek a számok

Ukrajnában az elmúlt 24 órában – épp úgy mint a megelőző napokban – a korábbiakhoz képest jóval kevesebb új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 4576 esettel 1 074 093-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig az újabb 123 áldozattal 18 854-re. Eddig 728 865-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint hatezren, az aktív betegek száma így csaknem 1800-zal 326 374-re csökkent.

A letöbb új fertőzöttet, 454-et ezúttal a dél-ukrajnai Mikolajiv megyéből jelentették.

Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban előző nap 370 új fertőzöttet és 21 elhunytat jegyeztek fel – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 113 ezret, az elhunytaké pedig 1963-re emelkedett.

Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a Facebookon leszögezte, hogy mivel

a Szputnyik V orosz koronavírusellenes vakcina nem esett át a klinikai vizsgálatok harmadik szakaszán, így nem regisztrálható és nem alkalmazható Ukrajnában.

Közben Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyag kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója az UNIAN hírügynökség szerint egy orosz tévéműsorban közölte, hogy készek átadni Ukrajnának az oltóanyaguk gyártási technológiáját, és készek közreműködni Ukrajnában az AstraZeneca brit gyártóvállat készítménye és a Szputnyik V együttes klinikai vizsgálataiban is.

Ukrajna az egészségügyi minisztérium korábbi nyilatkozatai alapján február előtt nem jut oltóanyaghoz, ekkorra várható ugyanis a Sinovac kínai gyógyszergyártó cégtől vásárolt, több mint 1,9 millió dózis koronavírus-ellenes vakcinaszállítmány első részének megérkezése. A COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül a már megígért ingyenes, 8 millió dózis vakcina első adagja várhatóan márciusban érkezik meg Ukrajnába. A kormány tovább tárgyal oltóanyag-beszerzésről, mert ez a mennyiség messze nem elegendő a lakosság számára: a több mint 40 millió lakosú országban legalább 20 millió ember beoltását irányozta elő a kormányzat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×