Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Már az Egyesült Államokban is van halottja a koronavírusnak

Az áldozatnak más betegsége is volt, de nem tudják, hogy miként fertőződhetett meg.

A nyugati parton, Seattle külvárosában élet az az ötvenes éveiben járó beteg halt bele a fertőzésbe. A hatóságok azt közölték, hogy egy férfiről van szó, ugyanakkor Donald Trump sajtótájékoztatóján egy nőről beszélt.

A hatóságokat aggasztja ugyanakkor, hogy sem az áldozat, sem pedig két másik beteg - egy főiskolás és egy iskolai dolgozó - nem járt külföldön, és nem érintkezett olyannal, aki járt, vagy aki megfertőződött.

Donald Trump amerikai elnök szombaton sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a halálos áldozat egy ötvenes évei végén járó nő volt, akinek egyéb egészségügyi problémái is voltak. Trump szerint várhatóak további esetek, de nem szabad pánikba esni, és az újságírókat is arra kérte, hogy a média se keltsen pánikot.

Mike Pence alelnök, akit Trump a járvány kezelésével bízott meg, elmondta, hogy a jövőben nem engedik be az országba azokat, akik a megelőző 14 napban Iránban jártak. Pence egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy ne utazzanak Olaszország és Dél-Korea érintett területeire.

Alex Azar egészségügyi miniszter arra az álláspontra helyezkedett, hogy az amerikaiaknak nem kell különösebb óvintézkedéseket tenniük, mert a fertőzés kockázata jelenleg továbbra is alacsony. A miniszter figyelmeztetett azonban, hogy ez gyorsan változhat, ezért azt szeretnék elérni, hogy a lehető legkevesebben utazzanak az érintett területekre és onnan az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a vírus terjedésének megakadályozása érdekében azt is fontolgatja a kormányzat, hogy belépési korlátozásokat vezet be a mexikói határon. Mexikóban jelenleg három fertőzöttről tudni, akik Olaszországból érkeztek a latin-amerikai országba.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×