Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A BBC brit tévétársaság által közreadott kép a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelöltjeinek második televíziós vitájáról Londonban 2019. június 18-án. Balról jobbra: Boris Johnson volt külügyminiszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter és Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter. A távozó Theresa May miniszterelnök pártvezetői tisztségéért folyó versengésben eredetileg 13 jelölt indult, azóta többen kiestek az eddigi szavazási fordulókban vagy visszaléptek a jelöltségtől.
Nyitókép: MTI/EPA/BBC NEWS/Jeff Overs

A megállapodás nélküli brexitre is felkészül a legesélyesebb jelölt

Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint sem ő, sem a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó többi jelölt nem törekszik arra, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül, rendezetlen módon lépjen ki az Európai Unióból.

Johnson - a tory keményvonalas brexit-tábor frontembere - a BBC televízió vitaműsorában vett részt azzal a másik négy utódjelölttel együtt, aki a vezetőválasztási folyamat kedden tartott második frakciószavazási fordulója után versenyben maradt.

A második fordulóban - amelyben a 313 fős alsóházi konzervatív frakcióból minimum 33 képviselő voksára volt szükség a bennmaradáshoz - Boris Johnson a mezőny élén végzett 126 szavazattal.

  • Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter 46,
  • Michael Gove környezetvédelmi miniszter 41,
  • Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter 37,
  • Sajid Javid belügyminiszter éppen 33 szavazatot gyűjtött.

Az alsóházi szavazás után, kedd este tartott BBC-vitaműsorban - amelyben a jelöltek több néző videókapcsolaton át feltett kérdéseire válaszoltak - Johnson kijelentette: senki nem akar megállapodás nélküli, rendezetlen brexitet, de

a helyes eljárás az, ha az ország erre a lehetőségre is felkészül.

Jeremy Hunt ezzel egyetértett, de kijelentette: ha ő lesz a következő brit miniszterelnök, és úgy látja, hogy a brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapjáig semmi esély a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított kilépési feltételrendszer módosítására, akkor ő kész lenne megállapodás nélkül kivezetni az országot az Európai Unióból.

Sajid Javid is azt a véleményét hangoztatta, hogy az október 31-i brexit-határidőt tartani kell. "Szükség van egy határidőre, mivel ez mindenki figyelmét a feladatra összpontosítja" - fogalmazott.

Boris Johnson szerint az október 31-i határidő "egyértelműen tarható", és be is kell tartani,

mivel Nagy-Britannia a kilépés eredeti, március végi határidejét már elszalasztotta, és még egy halasztás esetén a közvélemény "egyre nagyobb értetlenséggel" szemlélné, hogy mi történik.

Michael Gove ugyanakkor kijelentette: az "önkényesen kijelölt" határidők általában a szándékolttal ellentétes hatásúak. Hozzátette: ha őt választják a Konzervatív Párt következő vezetőjévé és így a következő brit miniszterelnökké, nem tartaná problémának az október 31-i brexit-határidő "néhány napos" túllépését, ha csak ennyi hiányozna az új megállapodáshoz.

"A futballmérkőzéseken is néha a hosszabbításban lövik a győztes gólt"

- fogalmazott a környezetvédelmi miniszter.

Jeremy Hunt külügyminiszter megismételte azt a korábban is hangoztatott nézetét, hogy megfelelő brit javaslat esetén az Európai Unió hajlandó lenne újratárgyalni a brexit-egyezménycsomagot. Az Európai Bizottság azonban többször is határozottan leszögezte, hogy nem lehetséges a kilépési egyezségről folytatott, a feltételrendszert rögzítő megállapodás novemberi aláírásával lezárt tárgyalások újraindítása.

Rory Stewart, a leginkább EU-párti vezetőjelölt volt az egyetlen a kedd esti vitában, aki - eddig is vallott álláspontjához híven - határozottan kizárta a megállapodás nélküli brexitet. A nemzetközi fejlesztési miniszter szerint "károkat okozna és felesleges lenne" a rendezetlen kilépés az EU-ból.

Hozzátette: versenytársai nem tudják megmagyarázni, hogy miképp léptetnék ki az országot megállapodás nélkül az unióból a londoni parlament hozzájárulása nélkül.

Az alsóházi képviselők többsége egyértelműen ellenzi a megállapodás nélküli brexitet, és ezt az elmúlt hetekben több szavazáson is kifejezésre juttatta.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×