Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Elnököt választanak a macedónok

Az előrejelzések szerint egyenlő esélyekkel fut neki a három jelölt.

Új köztársasági elnököt választ Észak-Macedónia, Gjorge Ivanov államfő mandátuma ugyanis május 12-én lejár.

A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg öt évre.

Amennyiben az első fordulóban valamelyik jelölt megszerzi a voksok több mint 50 százalékát, akkor nem kell második kört tartani, ellenkező esetben május 5-én tartják meg a második fordulót, amelybe a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt kerül be.

Az 1,8 millió szavazópolgár 7 és 19 óra között adhatja le voksát, az első, nem hivatalos eredmények éjfél körül várhatók.

Kiegyenlített erőviszonyok

A választáson három jelölt indul, a várakozások szerint azonban az új államfő vagy a szociáldemokraták vagy a jobboldal által támogatott jelölt közül kerül ki. A felmérések szerint mindkét jelölt támogatottsága 30 százalék körül mozog.

A nyugat-balkáni köztársaság államfői tisztségére három elnökjelölt pályázik. Gjorge Ivanov korábbi köztársasági elnök már kétszer is betöltötte ezt a posztot, így nem indulhatott újra a versenyben.

A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Sztevo Pendarovszki NATO-főtárgyalót, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) Gordana Sziljanovszka-Davkova pártok kívüli egyetemi tanárt, míg az albán kisebbségi pártok a független Blerim Rekát javasolták a posztra.

Amennyiben az első fordulóban nem lesz győztes, akkor két héttel később, május 5-én második fordulót tartanak, amelyen már csak a legtöbb szavazatot összegyűjtő két jelölt indul.

A közvélemény-kutatások szerint egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét az első körben, így bizonyosra vehető, hogy második forduló is lesz. A felmérésekből az sem látszik egyértelműen, hogy melyik jelölt szerezheti meg a voksok többségét, ugyanis mindkét befutó jelölt támogatottsága 30 százalék körül mozog, az albán kisebbségi jelölt pedig várhatóan a szavazatok 7-8 százalékát szerzi meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 22:03
×
×
×
×