Infostart.hu
eur:
386.03
usd:
330.55
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Donald Trump amerikai elnök a Jair Bolsonaro brazil elnökkel közösen tartott sajtóértekezleten a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. március 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Trump keményen bírálta a Mueller-jelentést

"Marhaságoknak" minősítette a Mueller-jelentésben szereplő, rá vonatkozó egyes megállapításokat pénteki Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

A 448 oldalas dokumentumot "Őrült Mueller-jelentésnek" nevezve Donald Trump azt írta, hogy a róla tett kijelentéseket "dühös demokrata Trump-gyűlölők" fogalmazták meg.

és teljességgel igaztalannak minősítette a rá nézve negatív kijelentéseket.

Hangsúlyozta, hogy a jelentés alapjául szolgáló vizsgálat "törvénytelenül elindított kacsa" nyomán kezdődött meg és soha nem lett volna szabad megtörténnie.

A Mueller-vizsgálatot egy Christopher Steele nevű volt brit hírszerző által Donald Trumpról készült dokumentum alapján indították meg. A Demokrata Párt és Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt kampánya által finanszírozott Steele-dossziéról bebizonyosodott, hogy ellenőrizetlen és hamis információkon alapult.

A csütörtökön, csaknem két esztendeig tartó vizsgálat után nyilvánosságra hozott Mueller-jelentés azt állapította meg, hogy sem Trump kampányának egyetlen munkatársa, sem egyetlen amerikai állampolgár nem játszott össze oroszokkal 2016-ban. A jelentés leszögezte azt is: nem volt elégséges bizonyíték arra, hogy az elnök akadályozta volna az igazságszolgáltatást.

A szerkesztett változatban közzétett dokumentum ugyanakkor rögzítette azokat a kísérleteket is, amelyek során Trump - már elnökként - megpróbálta rábírni egyes munkatársait az akkori igazságügyi miniszter, Jeff Sessions döntéseinek befolyásolására, például arra, hogy mentse fel Robert Muellert. Ezek a kísérletek azonban eredménytelenek maradtak, mert a munkatársak nem hajtották végre az elnök kéréseit. A jelentés egyes megállapításait amúgy is vitató egyes demokrata párti törvényhozók azonban úgy gondolják, hogy ez nyitva hagyta számukra a lehetőséget a Trump elleni további vizsgálódásokra.

A demokrata többségű képviselőház igazságügyi és hírszerzési bizottságai már csütörtökön bejelentették, hogy beidézik meghallgatásra Robert Muellert. Pénteken Jerrold Nadler, az igazságügyi bizottság elnöke azt is bejelentette: kikérte az igazságügyi minisztériumtól a jelentés teljes, szerkesztetlen változatát, arra hivatkozva, hogy a szerkesztett változat "a kongresszus nagy részét sötétségben hagyja".

"Az általam vezetett bizottságnak szüksége és joga is van a teljes jelentéshez és a rendelkezésére álló bizonyítékokhoz. A szerkesztés jelentősnek tűnik. Mostanáig nem láttunk egyetlen bizonyítékot sem, amelynek alapján a különleges vizsgálóbíró (Mueller) megfogalmazta az álláspontját" - olvashat a Nadler hivatala által kiadott közleményben.

A jelentés megállapításai megosztják a politikai osztályt és a közvéleményt is.

A demokrata párti politikusok egy része további meghallgatásokat és vizsgálatokat tartana szükségesnek, más részük viszont lezárná mindezt. Steny Hoyer, a képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője például kijelentette: nincs szükség további meghallgatásokra és vizsgálatokra, hiszen jövőre úgyis elnökválasztás lesz.

A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint a megkérdezetteknek csupán 9 százaléka mondta azt, hogy a jelentés hatására megváltozott a véleménye Donald Trumpról és az oroszokhoz fűződő feltételezett kapcsolatairól.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Hétfő reggel a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×