Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az amerikai külügyminiszter a fogva tartott amerikaiakról tárgyal Phenjanban

A Politico című lap szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai szabadon bocsátásáról tárgyal Phenjanban.

A lap információi szerint az amerikai diplomácia vezetője a tárgyalások utolsó szakaszához érkezett, a Fehér Ház azonban nem kívánta kommentálni ezt az értesülést.

Donald Trump elnök kedden, az iráni atomalku felmondásának bejelentésekor közölte újságírókkal, hogy Mike Pompeo úton van Észak-Koreába. Arra a kérdésre azonban, hogy vajon Pompeo "hazahozza-e az amerikaiakat", az elnök kitérő választ adott. "Nemsokára meglátjuk" - fogalmazott. Hozzátette: a tervek készen állnak, a kapcsolatrendszer épül, remélhetőleg megállapodás is lesz.

A repülőgépen vele utazó újságíróknak Mike Pompeo kifejtette, hogy látogatásán a Trump-Kim csúcstalálkozót készíti elő. (Kim Dzsong Un Észak-Korea vezetője.)

Mike Pompeo megismételte, hogy Washington mindaddig nem oldja fel az Észak-Korea ellen hozott szankciókat, amíg Phenjan véglegesen fel nem számolja nukleáris és rakétaprogramját. Elmondta azt is: Phenjanból semmiféle jelzés nem érkezett arra vonatkozóan, hogy szabadon bocsátanák a három amerikai állampolgárt, de reméli, hogy az észak-koreai vezetők "helyesen cselekszenek majd". A külügyminiszter elmondta azt is, hogy 17 hónap óta tárgyalnak erről Észak-Koreával. "Most ezt ismét megbeszéljük" - fogalmazott Pompeo és nagyszerű gesztusnak tartaná, ha Észak-Korea szabadon bocsátaná az amerikaiakat.

A három, észak-koreai származású, de amerikai állampolgár egyikét, Kim Dong Chult 2015-ben tartóztatták le és kémkedés vádjával tízévi kényszermunkára ítélték, a másik két amerikait - Kim Hak Songot és Tony Kimet - pedig tavaly tartóztatták le és vetették börtönbe, miután a phenjani kormány "ellenséges cselekedetekkel" vádolta meg őket. A Reuters brit hírügynökség és dél-koreai lapok információi szerint a három amerikai férfit nemrégiben elszállították a munkatáborból, és jelenleg kórházban kezelik őket, amit elemzők a várható szabadon bocsátás jeleként értékelnek.

A múlt héten Rudy Giuliani, New York volt polgármestere és Trump jogászcsapatának legújabb tagja Twitter-bejegyzésben közölte, hogy "jó az esély arra, hogy a foglyokat az elkövetkező néhány napban szabadon bocsátják", ám néhány nap múlva ezt vissza kellett vonnia.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×