eur:
394.25
usd:
369.7
bux:
65209.95
2024. április 19. péntek Emma

Különös ok miatt bukott el a menekültek német integrációja

A menekültügyi hivatal legfrissebb felmérése igencsak aggasztó adatokat tartalmaz.

A jelek szerint közvetve háttértámogatást kapott a menekültek számának korlátozását sürgető kisebbik keresztény párt, a kizárólag Bajorországban működő Keresztényszociális Unió, ugyanis a berlini Menekültügyi Hivatal közölte, hogy az elmúlt év során a migránsok integrálását célzó tanfolyamokon a résztvevők több mint 80 százaléka elbukott, azaz még a legalapvetőbb német nyelvismereti szintet sem tudta elsajátítani.

A jelentés utalt arra, hogy az integrációs projektek sikerét jórészt a migránsok írástudatlansága gátolta, ugyanis a résztvevők közül csaknem 50 ezren analfabéták voltak, ami a korábbi szinthez viszonyítva 10 százalékos emelkedést jelent.

A hivatal szerint a kis csoportokban folytatott nyelvtanulás 1300 órát irányoz elő egy-egy menekült számára, azonban ennek ellenére a résztvevők előmenetele annyira gyenge, hogy a munkaügyi központok csak igen kevés személyt képesek kiközvetíteni megürült állásokba, és hasonlóképpen csak kis számban tudnak jelentkezni az ipar által felkínált szakmunkásképzésre.

A kancellár már a határ megnyitása után ismételten hangoztatta, hogy az integráció sikere a német nyelv elsajátításától függ. A jelek szerint ez erősen akadozik, azonban az ellenzéki pártok, illetve szervezetek a felkínált módszereket sem tartják kielégítőnek. Pedig a német ipar komoly reményeket fűzött a kiváltképpen fiatal migránsok eredményes beilleszkedéséhez, mert részben velük szerették volna mielőbb betölteni az üres állásokat, ugyanis a gazdasági vezetők szerint a szakmunkás-hiány fékezi a konjunktúra további fellendülését.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kórházi razziákba kezd a Belügyminisztérium

Kórházi razziákba kezd a Belügyminisztérium

A magyar kórházakban a következő napoktól mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A revízió a betegekre is kiterjed, és azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Az ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék azt, hogy az állami egészségügyi dolgozók munkaidőben a magánszektorban maszekolnak – számolt be a Válasz Online saját értesülései alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×