Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Szijjártó Péter: lehet segíteni az új ukrán oktatási törvényben

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Ukrajna megsérti az Európai Unióval kötött társulási megállapodásban foglaltakat az elfogadott nyelvtörvénnyel. Szijjártó Péter ezért ezt is napirendre kell tűzni az EU-Ukrajna Társulási Tanácsnak decemberben esedékes ülésén.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kisebbségi jogok az emberi jogok legfontosabb eleme. Szijjártó Péter az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében azt mondta: az Ukrajnában élő magyarok emberi jogait sérti a kijevi nyelvtörvény.

"Legyünk tisztában azzal, hogy a kisebbségi nyelveken való oktatáshoz semmi köze sincs annak, amit az ukránok az ukrán nyelv oktatásának fontosságáról mondanak."

A magyar tárcavezető a luxembourgi tanácskozás szünetében azt hangsúlyozta, meg kell alkotni egy rendszert az ukrán nyelv tanítására, de az elfogadott jogszabály jogokat vesz el. Előbbiben még a kárpátaljai magyar szervezetek is a kijevi kormányzat segítségére lesznek.

"Ennek a törvénynek a nyomán 71 magyar iskola működése fog ellehetetlenülni, az itt jelenleg kizárólag magyarul oktató tanároknak ezentúl ukránul kellene tanítaniuk."

Szijjártó Péter rámutatott: egy Ukrajnával való tárgyalásnak az lehet csak a feltétele, hogy az oktatási törvény kisebbségekre hátrányos részeit visszavonják.

"December 8-ára az az elvárásunk, hogy Ukrajna EU-társulási tárgyalásán az unió tűzze napirendre azt a helyzetet, hogy az új oktatási törvénnyel Ukrajna megsértette az EU-Ukrajna társulási tárgyalást. Annak pedig van egy metodikája, hogy ilyen esetben hogyan lehet helyreállítani a társulási megállapodást."

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter múlt heti, Szijjártó Péterrel közös sajtótájékoztatóján azt mondta: nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában. Ha egy ukrajnai állampolgár nem beszél jól ukránul, sok lehetőségtől esik el – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×