Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Erősödnek a szélsőbaloldali csoportok az Egyesült Államokban

Erősödnek a szélsőbaloldali csoportok az Egyesült Államokban - írta pénteki helyzetértékelésében a The Daily Signal című konzervatív hírportál.

Az oknyomozó riportokat és elemzéseket közlő honlap a konzervatív Heritage Alapítvány multimédiás hírportálja. Legfrissebb elemzése a magát Antifasiszta Akciónak (röviden: Antifa) nevező, baloldali, radikális baloldali és autonóm csoportokat összefogó mozgalom erősödő, és az erőszak eszközeihez egyre gyakrabban nyúló tevékenységét vette górcső alá abból az apropóból, hogy egy héttel ezelőtt a virginiai Charlottesville-ben véres összecsapások voltak, és Donald Trump elnök azt mondta, hogy az erőszakért egyaránt felelős mindkét csoport, a polgárháborús tábornok szobrának eltávolítása ellen tüntetők és az ellentüntetők.

A Charlottesville-ben történtekre utalva a portál azt írja: mivel az igazságügyi minisztérium által indított nyomozás még nem ért véget, "nehéz megmondani, hogy hány száz ellentüntető sorolta magát az Antifa-csoportokhoz, mint ahogyan nem világos az sem, hogy közülük hányan verekedtek, akár botokat is használva". A honlapra mindenesetre feltettek egy videót, amely azt mutatja, hogy a baloldali ellentüntetők az őket filmező riporterekkel agresszívan viselkedtek, s a The Daily Signal idézi az egyik hírlapi jelentést is, amely arról számol be, hogy a rendőrség letartóztatott egy ellentüntetőt, aki megvert egy riporternőt.

A konzervatív orgánum megszólaltatta a washingtoni Capital Research Center kutatóintézet alelnökét, Matthew Vadumot, aki úgy jellemezte az Antifa-mozgalmat: "szélsőbaloldali anarchista vagy kommunista, hipererőszakos aktivisták koalíciója".

Az Antifa, amelynek nincs összefogott, központosított struktúrája, már korábban, június 4-én is összetűzött az oregoni Portland városában Donald Trump támogatóival. Megjelenésük erőszakos összecsapásokká fajult - elevenítette fel a korábbi incidensek egyikét a The Daily Signal. Utalt arra, hogy a liberális The Atlantic Az erőszakos baloldal felemelkedése címmel már szintén elemezte a jelenséget.

"Minden feltételezett önkényuralom-ellenessége ellenére is az Antifa-mozgalomban van valami alapvetően önkényuralmi jelleg, hiszen azt hirdeti, hogy a senki által meg nem választott aktivistái eldönthetik, kinek a nézetei túl gyűlöletesek ahhoz, hogy nyilvánosságot kapjanak. Ez a nem demokratikus, törvénytelen hatalom megront" - idézte a The Daily Signal Peter Beinart neves amerikai történész és publicista elemzését, amely a The Atlanticban jelent meg.

A The Daily Signal hangsúlyozza, hogy az Antifa-csoportok Donald Trump elnökké választása óta sokkal aktívabbak, és még az elnöki beiktatási ceremóniát is megzavarták. A Trump-ellenes tüntetéseken a magukat antifasisztáknak nevező szélsőbalosok is jelen voltak - állítja a The Daily Signal, és ennek alátámasztásához a The Washington Post tudósítását idézi.

Az Antifa-hívek többnyire a közösségi médiában kommunikálnak, s leggyakrabban a szólásszabadság nevében akarnak elhallgattatni nekik nem tetsző véleményeket - szögezi le a Heritage Alapítvány hírportálja, amely szerint az Antifa-tagok többsége Donald Trumpot és a Republikánus Pártot fasisztának és rasszistának állítja be.

A The Daily Signal kitér az Antifa-csoportok finanszírozására is. "Ez legalább annyira homályos, mint az, hogy kik a vezetőik" - szögezi le. Matthew Vadum, a Capital Research Center alelnöke rámutatott az elemzést készítő két újságírónak arra, hogy a Soros Györgyhöz köthető Alliance for Global Justice (Szövetség a Globális Igazságosságért) nevű szervezet pénzügyi támogatást nyújt nekik.

Arthur Milikh, a Heritage Alapítvány egyik kutatója hozzátette: miután a baloldal nem szerezte meg a Fehér Házat és kisebbségben van a kongresszusban is, úgy döntött, hogy megpróbálja a közvélemény befolyásolásával megőrizni a hatalmát. Ehhez két módszert alkalmaz: vádaskodik, illetve jól szervezett és finanszírozott protestálókat állít csatarendbe. Milikh szerint ennek a taktikának a része a Trump-kampány és Oroszország összejátszásának hangoztatása, amire ugyan nincs bizonyíték, de a baloldal az elmúlt hónapokban ennek napirenden tartásával próbálta meg a közvéleményt az elnök ellen fordítani, s aláásni a legitimitását is. "A protestálások gyakran sikert hoznak a baloldalnak, mert a sajtó azt az érzetet kelti, mintha nem csupán tüntetők maroknyi csoportját, hanem az egész országot düh emésztené" - hangsúlyozta a kutató a Heritage Alapítvány összeállításában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×