Infostart.hu
eur:
361.36
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Tüntetéssel folytatódik a válság Venezuelában

Tüntetéssel folytatódik a válság Venezuelában

Venezuelában folytatódik a közdelem az ellenzék uralta parlament és a Nicolás Maduro elnök által létrehozott új alkotmányozó nemzetgyűlés között. A dél-amerikai krízis ezúttal az elnök mellett kiálló demonstrációval folytatódott az ország fővárosában.

Bár a Nicolás Maduro venezuelai elnök által létrehozott új alkotmányozó nemzetgyűlés elrendelte az államfő korábbi szövetségeséből, mára ellenfelévé vált főügyész, Luisa Ortega Díaz leváltását, a 2015-ös választások óta ellenzék által uralt – és ezért a Nicolás Maduro híveiből álló legfelsőbb bíróság által több jogkörétől megfosztott – parlament úgy határozott, hogy nem ismeri el a testület döntését.

Az államfő úgynevezett igazságtételi bizottságot hozna létre a leváltott főügyész általa vélt feladatainak ellátására, tehát az elmúlt hónapok politikai zavargásaiért felelős ellenzéki vezetők felelősségre vonására, míg Delsa Solorzano ellenzéki képviselő úgy látja, hogy a testület egyetlen célja "azoknak az üldözése, akik másként gondolkodnak". Korábban egyébként több ellenzéki vezetőt is őrizetbe vettek a hatóságok, akik mára házi őrizetbe kerültek.

Venezuela fővárosban, Caracasban ezúttal a kormány, tehát Nicolás Maduro mintegy kétezer híve tüntetett az alkotmányozó nemzetgyűlés mellett.

A venezuelai hatóságok közben arról számoltak be, hogy a hadsereg erői folytatják a kutatást az után a tíz lázadó után, aki részt vett a Valencia városa melletti egyik katonai bázis ellen vasárnapra virradóra végrehajtott fegyveres támadásban.

A körözött személyek között van a lázadó akció vezetője, a Nemzeti Gárdából 2014-ben eltávolított Juan Caguaripano százados is, aki videóüzenetében legitim lázadásnak nevezte tevékenységét „Maduro gyilkos önkényével” szemben. A fegyveres akció nyomán azonban a venezuelai ellenzék egyik ismert vezetője Freddy Guevara is aggodalmát fejezte ki.

Egy másik szervezet, a The Binary Guardians hackertámadást indított mintegy 40 venezuelai állami intézmény ellen. "Az volt a szándékunk, hogy reményt adjunk az embereknek, hogy bármilyen erősnek is tűnik az ellenség, az egységben van az erő" - üzente a hackercsoport a Reuters hírügynökségnek e-mailben adott interjújában.

A világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező Venezuelában a nyersanyag világpiaci árának két évvel ezelőtti zuhanását követően alakult ki politikai, társadalmi és gazdasági válság, emiatt április óta tartanak a zavargások az országban, az összecsapásokban már több mint 120-an vesztették életüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×