Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.76
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Többet vártak az arabok Trumptól

Többet vártak az arabok Trumptól

Az arab országok arra számítottak, hogy Donald Trump határozott vezetőként lép fel a közel-keleti konfliktusban, ám ez nem történt meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában N. Rózsa Erzsébet, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.

„A katari konfliktus talán legnagyobb hiányossága az amerikai következetes szerepvállalás” - véli N. Rózsa Erzsébet.

A közel-kelet szakértő nagyon nagy problémának tartja azt, hogy nincsen következetes, határozott amerikai álláspont. Véleménye szerint ugyanis ettől kezdve még kevésbé akarják majd elfogadni az amerikai ötleteket és közvetítő szándékot.

"Az Öböl menti országok ugyanis arra számítottak, hogy lesz egy erős vezető, aki majd segít ezt megoldani. De nincsen erős vezető”

- véli N. Rózsa Erzsébet.

„Sajnos nem látom a diplomácia megoldását ennek a feszültségnek. De nem tud más megoldás lenn, mint diplomáciai megoldás” - fogalmazott a közel-kelet szakértő.

„Katonai megoldása ugyanis nem lehet a feszültségnek,

mert Katarban tízezer amerikai és több száz török katona van. A katari emír pedig abban a pillanatban teljes joggal fordulna az ott lévő amerikai támaszponthoz, az amerikai elnökhöz és az ENSZ Biztonsági Tanácsához” - magyarázta az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.

Többet vártak az arabok Trumptól

N. Rózsa Erzsébet véleménye szerint a katari konfliktus bizonyos fokig helyi konfliktus. Az teszi globálissá, hogy itt folyik át a világ kőolaj és földgáz forgalmának nagyon nagy része, ami nagyon sok állam számára létkérdés.

Ám egyelőre mindenki tartózkodik attól, hogy az olaj és egyéb áruk szállítását korlátozza, akadályozza, feketelistázza – mondta.

„Ameddig a tankerek mennek, addig nem globális szintű a konfliktus.

Viszont a fenyegetés ott van, és emiatt ezzel nagyon komolyan foglalkozni is kell” - hangsúlyozta az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa.

Nem valószínű, hogy Szaúd-Arábia lekapcsoltatná az Al Jazeerát

Nem tartja valószínűnek, hogy Szaúd-Arábia kérésére lekapcsolnák a Katarban működő Al Jazeera televíziót az InfoRádió által megkérdezett közel-kelet és iszlám szakértő.

N. Rózsa Erzsébet úgy látja, Szaúd-Arábiának az a problémája az Al Jazeerával, hogy a nyíltsága, az, hogy majdnem minden témáról lehet beszélni, és a térségbeli országok vezetését kritizálni lehet rajta, túlmegy azon a határon, ami megengedhető.

Hozzátette:

az Al Jazeera mindig is problémás volt,

szinte az első pillanattól kezdve problémák voltak vele.

„A szaúdiak sohasem szerették. 2014-ben például már volt egy olyan pillanat, amikor Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok hónapokra hazarendelték a nagykövetüket Katarból, és ennek egyik oka az Al Jazeera volt” - fejtette ki.

Kérdésre válaszolva N. Rózsa Erzsébet azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy az Al Jazeerát lekapcsolják, mivel ez a legnépszerűbb tévéadó az egész Közel-Keleten.

„Amikor például az ember Kairóban bemegy a szállodájába, és rutinszerűen kapcsolgatja a tévét, feltűnik, hogy mi nincs ott: az Al Jazeera nincs ott” - indokolta az MTA KRTK Világgazdasági intézet tudományos főmunkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×