Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Kétezer munkanélkülivel kísérleteznek

Januártól elsejétől havi 560 eurót (173 ezer forint) kap feltétel nélkül a munkanélküliek egy kétezer fős, véletlenszerűen kiválasztott csoportja, egy kétéves próbaprogram keretében Finnországban.

Az így kapott összegről a juttatásban részesülőknek nem kell elszámolniuk. Ezen felül ugyanakkor más típusú, alapvető szociális támogatásért (például munkanélküli segélyért) nem folyamodhatnának.

Finnország az első európai ország, amely nemzeti szinten visz véghez egy hasonló szociális kísérletet.

A kormány az intézkedéssel a bürokrácia és egyben a szegénység csökkentését, foglalkoztatottság növelését szeretné majd elérni.

Olli Kangas, a KELA finn társadalombiztosítási intézet tisztviselője szerint a programmal ösztönözni szeretnék a munkanélkülieket a munkakeresésre, amit az is segít, hogy egyes kiválasztott személyek azután is megkapják a juttatást, miután már sikerült állást találniuk.

Jelenleg sok munkanélküli azért is visszautasíthat egy alacsony fizetéssel járó vagy rövid időszakra felajánlott állást, mert így eleshet a nagyvonalú finn társadalombiztosítási juttatások jelentős részétől.

A tisztviselő arról is tájékoztatott, hogy később kiterjeszthetik a próbaprogramot más, alacsony jövedelmű csoportokra is, mint a szabadúszók, kisvállalkozók és részmunkaidőben dolgozók.

Az 5,5 milliós Finnországban 8,1 százalékon állt a munkanélküliség tavaly novemberben, ami stagnálás az egy évvel korábbihoz képest.

A skandináv országban 3500 eurót (1,08 millió forint) tesz ki az átlagjövedelem a versenyszférában hivatalos adatok szerint.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×