Infostart.hu
eur:
377.85
usd:
319.73
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Gyanúban az izraeli kormányfő

Kihallgatták az ellene felmerült megvesztegetési vádak miatt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Jeruzsálemi otthonában kérdezték ki a rendőrök hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, mivel azzal gyanúsítják, hogy több százezer sékel (tehát több tízmillió forint) értékben fogadott el ajándékokat és szívességeket maga és családja számára. A rendőrség már az első kihallgatásra legalább négy órát kért és előre közölték, hogy további alkalmakra lesz szükségük.

Az ügyészség még tavaly, december utolsó napjaiban rendelte el a rendőrségi nyomozást az izraeli miniszterelnök ellen. A hónapok óta folyó rendőri vizsgálatok alatt a miniszterelnök számos alkalommal cáfolta a vádakat. SB Legutóbb hétfő délelőtt, pártja, a Likud frakcióülésén jelentette ki, hogy a hatóságok nem fognak semmit terhelőt találni ellene.

A jelenleg megvesztegetés miatt börtönbüntetését töltő előző izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert kihallgatásának idején rengeteg, olykor egymásnak ellentmondó információ árasztotta el a helyi médiát, de ezúttal még maguk a pontos vádak sem szivárogtak ki.

Csupán annyit lehet tudni, hogy két egymástól független ügyben folyik a nyomozás, s a kevésbé súlyos vádak egy izraeli és egy külföldi üzletembertől kapott ajándékok és szívességek elfogadásáról szólnak.

A rendőrség szerint a jelentős értékű ajándékok elfogadásában érdekeltség vagy ellenszolgáltatás viszonzása is szerepet játszott. Várhatóan az ügy egyik legfontosabb kérdése az ajándékok jellegének eltérő értelmezése lesz, hogy vajon csak baráti gesztust jelentenek-e vagy megvesztegetésnek minősülnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×