Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.76
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Katonákat küld Ausztria a magyar-szerb határ védelmére

Az osztrák parlament úgynevezett főbizottsága szerdán jóváhagyta, hogy Ausztria katonákat küldjön a magyar-szerb határ védelmének segítésére.

A parlamenti pártok frakcióvezetői valamint a parlament elnöke és helyettesei által alkotott bizottság elfogadta, hogy legfeljebb 85 főből álló egységet, és szükség esetén további negyven katonát küldjenek a magyar-szerb határszakaszhoz. A küldetés kezdetben fél évig tart majd.

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter korábban azt közölte, hogy az osztrák katonák szállítási, felderítési és elsősegélyhez kapcsolódó feladatokat látnának el, és már októberben Magyarországra érkezhetnek. Doskozil szerint a cél az, hogy a két ország közösen dolgozzon a határok őrzésén.

A javaslatot a kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP), valamint az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Neos liberális párt és a Stronach Csapata (Team Stronach) jóváhagyta, a Zöldek pártja ellene szavazott.

A Zöldek alkotmányjogi szempontból tartották aggályosnak a katonák küldését, ami szerintük sem békefenntartó, sem mentési, sem gyakorlatozási célt nem szolgál. A párt szerint a humanitárius segítségnyújtás csupán ürügy, amelynek során a katonák rendőri feladatokat látnak el. A liberális Neos üdvözölte a katonák küldését, bár megítélése szerint a bevetés "homályos" jogi alapokon nyugszik.

Az osztrák hadsereg tavaly ősz óta a belügyminisztériumi munkát támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fenn tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. Eddig a katonák az osztrák határ mentén elsősorban humanitárius segítséget nyújtottak, de az osztrák határ őrizetében is segítették a rendőrség munkáját.

Július közepén Ausztria abban állapodott meg Magyarországgal, hogy húsz rendőrt küld a magyar-szerb határhoz, így támogatva a magyar határ védelmét. A rendőrök augusztus elején kezdték meg a munkát.

Ezen kívül osztrák parlament főbizottsága szerdán jóváhagyta Ausztria nagyobb arányú részvételét az Európai Unió Sophia elnevezésű, Földközi-tengeri missziójában és a NATO által vezetett afganisztáni küldetésében.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×