Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A nizzai áldozatok hozzátartozóit fogadta a pápa

A júliusban a francia nemzeti ünnepen Nizzában elkövetett, 86 halálos áldozatot követelő terrortámadásban meghaltak hozzátartozóit fogadta szombaton Ferenc pápa a Vatikánban.

A római katolikus egyházfő azt szorgalmazta, hogy azok, "akiket megtámadott a démon", megbocsátással, szeretettel és tisztelettel forduljanak felebarátaik felé, s ne engedjenek a kísértésnek, amely gyűlöletre és erőszakra csábít.

A pápai kihallgatáson mintegy ezer ember között 58 érintett család körülbelül 180 tagja vett részt, s ott voltak a nizzai zsidó, protestáns és ortodox közösség képviselői, valamint egy helyi imám is. A pápa szerint az élénk vallásközi kapcsolatok gyógyírt hozhatnak azokra a sebeke, melyeket a drámai esemény ütött. Az áldozatok mintegy tizede maga is muszlim volt.

A július 14-én végrehajtott merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Pár nappal később szintén iszlám szélsőségesek végeztek egy pappal a normandiai Rouen közelében. A pápa ezzel kapcsolatban kijelentette: "a világ háborúban áll", de egyúttal figyelmeztetett, hogy ez nem vallási háború, és nem szabad egyenlőségjelet tenni az iszlám és az erőszak közé.

Beszédét követően az egyházfő mintegy háromnegyed órát töltött az áldozatok rokonaival.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×