Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Erre készül Vojislav Seselj a hágai felmentő ítélet után

Miután a hágai Nemzetközi Törvényszék csütörtökön minden vádpont alól felmentette, Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus kijelentette: minden erejét a választási kampánynak szenteli, parlamenti politizálásra készül.

Kiemelte, egyelőre nem tudja, hogy a felmentő ítélet miatt jobb eredményre számíthat-e pártja, a Szerb Radikális Párt (SRS) az április 24-i, előre hozott parlamenti választásokon, de úgy véli, hogy az SRS a voksok 20-25 százalékát szerezheti meg. "A legjobban azt szeretnénk, ha több szavazatot kapnánk, mint a Szerb Haladó Párt" - fogalmazott Seselj.

Ez utóbbi megvalósulására azonban kevés esély van, mivel az Aleksandar Vucic miniszterelnök vezette Szerb Haladó Párt (SNS) a közvélemény-kutatások szerint a lakosság mintegy felének a támogatását élvezi.

A Nedeljnik című belgrádi hetilap legfrissebb számában, csütörtökön megjelent interjújában Seselj azt is kifejtette, hogy a parlamentbe történő bejutását követően várhatóan ellenzéki pozícióból politizál majd, ám ha az SNS elfordulna az Európai Uniót támogató politikától, és Oroszország felé fordulna, akkor az SRS is támogatná őket. Ebben az esetben pedig Seselj pénzügyminiszter szeretne lenne. A politikus azonban maga is kijelentette, hogy erre a forgatókönyvre nagyon kevés esélyt lát.

Másfél évvel ezelőtti, Hágából történő visszatérését követően Seselj többször árulónak nevezte két korábbi tanítványát és követőjét, Aleksandar Vucic kormányfőt és Tomislav Nikolic államfőt. Vucic és Nikolic is tagja és vezető politikusa volt az 1990-es évek elejétől kezdve a Seselj vezette szélsőséges, nacionalista Szerb Radikális Pártnak. Az 1991-1995-ös délszláv háború és Jugoszlávia szétszakadása után a szerb parlament meghatározó szereplői a Slobodan Milosevic által vezetett szocialisták és a Vojislav Seselj által vezetett radikálisok lettek. Támogatottságukat annak köszönhették, hogy a háborúktól megviselt és csalódott szerb nép szükségét érezte a szélsőséges fellépésnek.

2003-ban Seselj feladta magát a hágai törvényszéken, a párt elnöke pedig Tomislav Nikolic lett. Nikolic Európához való hozzáállása azonban egy idő után megváltozott, amivel párttársainak többsége nem értett egyet, és Seselj javaslatára kizárták a pártból. 2008-ban alakította meg a jobbközép, Európa-párti Szerb Haladó Pártot, amelyhez Vucic is azonnal csatlakozott.

Vojislav Seselj 1991-ben alapította meg az SRS-t, a párt 2012-ig minden választáson bejutott a parlamentbe, Seselj majdnem 12 évig tartó hágai fogsága (2014-ben rossz egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadon engedték) alatt azonban csökkent a párt támogatottsága, s az utóbbi két választáson, 2012-ben és 2014-ben már nem került be a parlamentbe. A közvélemény-kutatások viszont most azt mutatják, Seselj 20-25 százalékos becslése ugyan túlzó, de az SRS az áprilisi választásokon várhatóan átlépi az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×