Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Olasz lapok "iszlamista öldöklésről" írtak

Háború Párizsban címmel jelent meg szombaton a Corriere della Sera legnagyobb példányszámú olasz napilap.

Az éjszaka írt vezércikk szerzője a Párizsban történt merényleteket az emberiség ellen a "barbár" világ által intézett támadásnak nevezte.

A balközép La Repubblica arra emlékeztetett, hogy a Párizs szívében elkövetett merényletek egy nappal azután történtek, hogy bejelentették, hogy Szíriában amerikai rakéta végzett az Iszlám Állam (IÁ) Dzsihád John névvel ismert brit állampolgárságú tagjával, aki több nyugati túszt lefejezett.

A La Stampa szerint a párizsi merényletek "új fejezetet nyitottak az IÁ elleni háborúban". Az újság hangsúlyozta, hogy a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport vasárnapi törökországi csúcstalálkozójának éppen ez lehet a kiemelt témája.

Az Il Messaggero római napilap "iszlám öldöklésről" írt, megjegyezve, hogy az IÁ dzsihadistáinak Twitter-üzenetei szerint Párizs után Róma városa következik.

A jobbközép Libero "Mocskos iszlamisták" címmel jelent meg. Az újság szerint a Nyugat nem értett meg semmit, és mindent elrontott, ami az IÁ-val szembeni fellépést illeti, és ezzel Európában mindenkit veszélynek tett ki. "Mindannyian veszélyben vagyunk" - írta az olasz lap.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×