Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Csaknem ezer hackert fogott el a kínai rendőrség

Több mint 900 hackert fogtak el Kínában egy júliusban kezdett országos razzia keretében - számolt be a helyi média a közbiztonsági tárca közlése nyomán pénteken.

A rendőrség által lefülelt kiberbűnözők bűncselekmények széles körében, összesen több mint 400 ügyben voltak érintettek. Többek közt pénzt loptak magánszemélyektől és bankoktól - áll a minisztériumi közleményben.

Egy alkalommal egy vietnami vállalat email-fiókjának feltörésével szerzett információkkal éltek vissza, és szereztek több tízezer dollárt. Egy másik esetben dél-koreai számítógépes kalózokkal együttműködve trójai programokkal, illetve adathalászattal dél-koreai állampolgárok bankkártya adatait szerezték meg, és éltek vissza velük.

A minisztérium bejelentette, hogy országosan 300 olyan létesítményt hoztak létre, amelyek segítségével megfigyelhetik a kiberbűncselekmények gyanúsítottjait, illetve bizonyítékokat gyűjthetnek. Arról is beszámoltak, hogy fokozni kívánják a nemzetközi együttműködést a területen.

Kínát rendszeresen érik bírálatok, elsősorban Washingtonból, amiért a hatóságok elnézik az ország területéről elkövetett internetes bűncselekményeket, s több alkalommal az is vád is elhangzott, hogy kormányzati felügyelettel, illetve e feladatra képzett katonák alkalmazásával hajtanak, hajtatnak végre elsősorban üzleti célú adatlopásokat. Peking ezt tagadja, és rendszerint azzal utasítja vissza, hogy az effajta bűncselekmények nehezen bizonyíthatók, s az ország különböző intézményei is a kiberbűnözők áldozatai.

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy amerikai védelmi szakértők szerint a külföldön először a múlt hétvégén megnyílt dubaji légi ipari kiállításon bemutatott J-31/FC-31-es, ötödik generációs vadászrepülő váza sem véletlenül emlékeztet kísértetiesen az amerikai F-35-ös, ötödik generációs csapásmérő vadászgépéhez. A gyanú szerint kínai hackerek 2009-ben szerezték meg a kapcsolódó terveket, amikor betörtek a Lockheed Martin amerikai hadiipari órás hálózatába.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×