Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.68
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A német belügyminiszter ragaszkodik a családegyesítés korlátozásához a szír menedékkérők esetében

A német belügyminiszter továbbra is sürgeti a szíriai menedékkérőkre vonatkozó menekültügyi eljárás megváltoztatását azzal a céllal, hogy ne szerezhessenek jogot a családegyesítésre.

Thomas de Maiziere a német törvényhozás alsóházában (Bundestag) szerdán elmondott beszédében kiemelte: nem engedhető meg, hogy a menekültek egyébként is magas száma "a családegyesítés miatt megduplázódjon vagy megháromszorozódjon".

A konzervatív CDU politikusának felvetését a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) ellenzik. A vita azzal kapcsolatban alakult ki, hogy a belügyminiszter az előző héten utasította a felügyelete alá tartozó szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (BAMF), hogy szakítson a tavaly november óta követett gyakorlattal: a szíriai menedékkérők ügyében ezentúl ne csak az írásos kérelem és a benyújtott egyéb dokumentumok alapján döntsön, hanem a korábbi, teljes körű eljáráshoz visszatérve hallgassák meg a kérelmezőket személyesen.

A miniszter egy nyilatkozatában kifejtette: a változtatástól azt várja, hogy az újonnan érkező szírek többsége nem menekültstátust kap, hanem csak oltalmazotti státust, amelyhez nem jár családegyesítési jog és csak egy évre szól.

A miniszter szerdán a kormány menekültpolitikájáról az ellenzék által kezdeményezett parlamenti vitában megerősítette szándékát. Mint mondta, a szírek esetében alkalmazott menekültügyi eljárás egyszerűsítéséről tavaly - a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete, a belügyminiszteri konferencia (IMK) által - hozott döntés "nem tartható tovább".

Az egyszerűsített eljárásról kiderült, hogy "elnagyolt és hézagos", nem minden esetben alkalmas a magukat csak szírnek mondó menedékkérők kiszűrésére. Azért sem alkalmazható tovább, mert míg korábban indokoltan kapott a szír kérelmezők csaknem 80 százaléka menekültstátust a német alaptörvény alapján - amely szerint a politikai üldözötteknek jár védelem - , vagy a genfi menekültügyi egyezmény alapján - amely szerint a háborús, polgárháborús menekülteknek jár védelem - , most már a többség nem közvetlenül a polgárháború sújtotta arab országból érkezik, hanem a térség biztonságos menekülttáboraiból, azaz nem éri közvetlenül politikai üldöztetés vagy háborús veszély.

Ezért vissza kell térni az eredeti gyakorlathoz, hiszen az jobban alkalmas a kérelmezők helyzetének, hátterének pontos feltárására - mondta Thomas de Maiziere.

Hozzátette, hogy az SPD fenntartásai miatt visszavonta az utasítást, a BAMF így nem tért vissza a 2014 novemberéig folytatott gyakorlathoz, és az ügyet az IMK keretében tárgyalják majd meg.

A Bundestag ellenzéki pártjai - a Baloldal és a Zöldek - élesen bírálták a belügyminisztert, szerintük a családegyesítés korlátozása hátráltatja a menekültek integrációját, és arra kényszerít gyerekeket és nőket, hogy legális lehetőség híján nekivágjanak a Németországba vezető veszélyes útnak, hogy újra együtt legyen a család. Az SPD szónokai kétségüket fejezték ki a belügyminiszter javaslatának hasznosságát illetően, úgy vélték, a személyes meghallgatás újbóli rendszeresítésének egyetlen eredménye az lehet, hogy még tovább húzódnak a menekültügyi eljárások.

A belügyminisztérium szóvivője a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón megerősítette, hogy a tárca szerint a családegyesítésnél kétszeres-háromszoros szorzóval érdemes számolni. Az SPD-s vezetésű külügyminisztérium szóvivője ennek ellentmondó adatokat idézett.

A menekültstátusban lévők számára - Németországban világszerte csaknem egyedülálló módon - engedélyezett családegyesítés a szülők és gyerekek alkotta úgynevezett magcsaládra vonatkozik, és vízumot kell kérni hozzá a tartózkodási hely szerinti német nagykövetségen.

A szíriai menekültek rokonai így főleg a törökországi, jordániai, libanoni külképviseleteken váltják ki a vízumot, és a külügyminisztérium berlini központjába befutó adatok azt mutatják, hogy a Németországba érkező menedékkérők számához képest elenyésző a családegyesítéshez kiadott vízumok száma. A legutóbbi vizsgált időszakban, júliustól szeptemberig csupán 6 ezer ilyen vízumot adtak ki, holott ugyanebben az időszakban több százezer, jórészt szíriai állampolgárságú menedékkérő érkezett Németországba.

A külügyminisztérium szóvivője, Martin Schäfer azt is elmondta, hogy nemigen lehet pontos becslést adni a családegyesítések várható számáról, mert igen hiányosak a menedékkérők családi állapotáról szóló adatok.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×