Helmut Schmidt 1974 és 1982 között volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, a Stern magazin két évvel ezelőtti felmérése szerint a német közvélemény őt tartotta a második világháború utáni korszak legjelentősebb kancellárjának. A higgadt és megállapodásra törekvő, de következetes szociáldemokrata politika megtestesítőjeként tartották számon.

Egyik sokat idézett mondása, hogy "akinek víziói vannak, menjen orvoshoz". Nevezték a kompromisszumok mesterének és minden európai viták közvetítőjének is. Számos politikai elemzést, publicisztikát közölt, csaknem ezer cikke, esszéje és több mint 30 önálló kötete jelent meg. Írásai is közrejátszottak abban, hogy a német és a nemzetközi közvélemény a pártok fölött álló, kizárólag a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelte benne. 1918-ban született Hamburgban, pedagógus családban.

Helmut Schmidt végigharcolta a második világháborút, az első páncélos hadosztállyal megfordult a keleti fronton, és tartalékos főhadnagyként részt vett a Wehrmacht utolsó offenzívájában az Ardennekben. Az összeomláskor, 1945-ben brit hadifogságba került. Náciellenessége annyira nyilvánvaló volt, hogy még abban az évben szabadon bocsátották.

Ezután államtudományi és közgazdasági tanulmányokat folytatott a Hamburgi Egyetemen, ahol 1949-ben szerzett közgazdász diplomát. 1946-ban lépett be a Német Szociáldemokrata Pártba. Egy évvel később a Német Szocialista Diákszövetség elnöke lett. 1953-ban pártlistáról került be a bonni Bundestagba, négy év múlva már az SPD parlamenti frakciójának vezetőségi tagja volt.

A Bundestagban hamar híressé vált erős hangvételű hozzászólásairól, a szócsatákban rámenősség, szívósság, vitakészség jellemezte. 1967 és '69 között az SPD parlamenti frakciójának elnöke, 1968 és 1984 között a párt elnökhelyettese volt. Willy Brandt szociáldemokrata-liberális koalíciós kormányában '69-ben megkapta a honvédelmi, '72-ben a pénzügyi tárcát.

Willy Brandt lemondása után a Bundestag 1974. májusában a pragmatikus Helmut Schmidtet választotta meg az NSZK sorrendben ötödik kancellárjának. 1982-ig töltötte be ezt a tisztséget. A politikus az európai enyhülési politika kulcsfontosságú, cselekvő részese volt. Kormányzásának egyik legfontosabb sikere az a NATO-határozat volt, amely megfogalmazta a bonni biztonságpolitika két alappillérét: a védekezésre való elszántságot és a tárgyalásokra való hajlandóságot. 1979-ben hivatalos látogatást tett Magyarországon.