Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Szakértő: politikai stabilitást várnak a török szavazók

A vasárnapi előrehozott török parlamenti választások azt mutatják, hogy elsősorban politikai stabilitásra vágynak a szavazók - mondta Hegedűs Tamás geopolitikai szakértő a voksolás eddigi eredményeit értékelve az MTI-nek.

Az elemző közölte: a voksok jelenlegi, 96 százalékos feldolgozottságánál az látszik, hogy a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) komoly mértékben tudta növelni a támogatottságát és a szavazatok csaknem 50 százalékát megszerezte. Ez azt jelenti, hogy a pártnak "kényelmesen megvan a parlamenti többsége egyedül is" - mutatott rá. Hozzátette: az AKP-nak 315 mandátuma lehet az 550 fős törvényhozásban.

Úgy vélte, kismértékű változások ugyan még lehetnek, de az abszolút többsége biztosan megvan a pártnak.

Hegedűs Tamás kifejtette: a legnagyobb ellenzéki párt, a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) kis mértékben szintén javított a korábbi eredményén és a voksok 25 százalékát kapta. A választás vesztesei a nacionalista Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP), amely 12 százalékot kapott, valamint a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP), amely valamivel több mint 10 százalékot ért el.

A szakértő szerint mindez azt jelenti, hogy az a két párt, amely júniusban a legnagyobb nyitottságot mutatta a koalíciós kormányzásra, növelte a szavazótáborát, azokat a pártokat viszont, amelyek a közvélemény előtt a koalíció akadályozóiként jelentek meg, büntették a szavazók és kevesebben voksoltak rájuk.

Ez pedig - és mindenekelőtt a kormányzó AKP támogatottságának növekedése - azt bizonyítja, hogy az emberek elsősorban politikai stabilitásra vágynak - magyarázta.

Mint mondta, amikor legutóbb koalíciós kormányok voltak Törökországban, az elég kudarcos időszak volt, amelyet politikai és gazdasági válság kísért, kormányválságok követték egymást. A 2002 óta tapasztalható gazdasági fellendülés pedig nagy mértékben a politikai stabilitásnak köszönhető - fűzte hozzá.

Hegedűs Tamás úgy látja, a törökök ezért attól féltek, hogy egy elhúzódó politikai válság ismét visszavetheti a gazdasági teljesítményt.

Arra is kitért, hogy az elmúlt időben terrorhullám indult Törökországban, kiújultak a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a török állam összecsapásai, miután a PKK felmondta a tűzszünetet, és a támadásoknak több mint 200 halálos áldozata volt.

Az elemző kiemelte: az emberek többsége tehát egyrészt a gazdasági visszaeséstől tartott, másrészt pedig a létbiztonsága miatt szavazott a konszolidációra. Most pedig újabb négy évre biztos parlamenti többséget szerzett az AKP - közölte. Úgy vélte, a menekültválság megoldása szempontjából is biztató, hogy politikai stabilitás várható az eredmények alapján.

Hegedűs Tamás azt is elmondta, hogy az előrejelzések és a nyugati elemzések nagy része is a júniusi eredmény megismétlődésére számított. Ehhez képest erőteljes előretörést ért el az AKP, amely 2002 óta minden törökországi választást megnyert.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×