eur:
393.77
usd:
365.37
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Várhatóan fennmarad a költségvetési fegyelem Lengyelországban

Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű hétfői előrejelzései szerint a Jog és Igazságosság (PiS) választási győzelme után alakuló új lengyel kormány is fenntartja a költségvetési fegyelmet, de a párt egyes szociális ígéretei igen sokba kerülhetnek, a monetáris politika pedig várhatóan jóval enyhébb alapállásra vált.

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő a lengyel államadós-osztályzati kilátás rontásának lehetőségére hívta fel a figyelmet a reformok visszafordítása esetére.

Paul Fage, a TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza úgy vélekedett hétfői értékelésében, hogy ha a PiS alakít kormányt, annak "nagyon közvetlen" hatása lehet a lengyel jegybank monetáris politikájára. A monetáris tanács nyolc tagjának megbízatása jár le ugyanis januárban és februárban, és az új tagok kijelölésére hivatott hatalmi ágak mindegyikében a PiS van domináns helyzetben. A párt már jelezte szándékát a növekedés ösztönzésére, Beata Szydlo miniszterelnök-jelölt részéről pedig már elhangzottak olyan nyilatkozatok, hogy a jegybanknak többet kellene tennie a gazdaság élénkítéséért.

Mindezek alapján az új monetáris testület várhatóan enyhítésre hajló lesz - jósolta a TD Securities londoni elemzője.

Paul Fage számításai szerint a lengyel határidős kamatláb-kontraktusok (FRA) görbéjéből arra lehet következtetni, hogy a piaci szereplők a jövő év közepéig 0,35 százalékponthoz közelítő jegybanki kamatcsökkentéssel számolnak. A TD Securities elemzője szerint ez ésszerű várakozásnak tűnik.

A szakértő szerint a PiS szociális intézkedési ígéretcsomagja - például a nyugdíjkorhatár visszaállítása a korábbi szintre, az adómentességi jövedelemküszöb emelése és a családi pótlék növelése - egybevéve rendkívül költséges lenne, ha végre is hajtanák.

Fage szerint ugyanakkor ezeket a terveket a PiS - ha kormányra kerül - várhatóan felvizezi, annál is inkább, mivel ha az államháztartási hiány a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka fölé emelkedik, az Európai Unió ismét túlzottdeficit-eljárást kezdhet Lengyelországgal szemben, és ez az uniós folyósításokat is veszélybe sodorhatná.

A TD Securities londoni elemzője ugyanakkor kiemelte azt a véleményét, hogy a lengyel gazdaság meglehetősen jó állapotban van; a ház az idén 3,5, jövőre 3,3 százalékos GDP-növekedést vár Lengyelországban.

Az adósságráta viszonylag alacsony, a szuverén adósosztályzat elsőrendű A2/A mínusz, és mindez az új kormány számára nyújt valamelyes mozgásteret még a gazdaságpolitikai botlásokhoz is - fogalmazott Fage.

Daniel Hewitt, az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza is úgy vélekedett hétfőn, hogy a PiS elsődleges fontosságúnak tartja majd a 3 százalék alatti államháztartási hiányt, mivel Lengyelország épp most került ki a túlzottdeficit-eljárás alól, és Brüsszel valószínűleg gyorsan reagálna bármilyen költségvetési elcsúszásra.

Hewitt szerint ezért a PiS várhatóan visszafogja költséges kiadási terveit.

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza hétfői értékelésében úgy vélekedett, hogy bár a PiS különadókkal tervezi megterhelni a kiskereskedelmi hálózatokat és a bankokat, a költségvetési politika azonban összességében valószínűleg élénkítőbb jellegűvé válik a magasabb szociális jóléti kiadások révén, és ez a következő néhány évben gyorsíthatja a gazdasági növekedést.

Jackson szerint inkább a lengyel gazdaság középtávú kilátásai adnak okot aggodalomra. Az eddigi kormány olyan szerkezeti reformokat hajtott végre, amelyek jelentősen javították a lengyelországi intézményrendszer minőségét és a kormányzási normákat. A PiS ugyanakkor nem sok készséget mutat a hasonló reformokra, és ez végső soron a beruházási aktivitás és a termelékenység növekedésének gyengüléséhez vezethet, és lassíthatja a jövedelmi felzárkózást a többi EU-gazdasághoz - vélekedett a Capital Economics londoni elemzője.

A reformfolyamat megtorpanásának kockázataira hívta fel a figyelmet hétfői állásfoglalásában a Standard & Poor's is.

A nemzetközi hitelminősítő a hosszú és rövid lejáratú lengyel szuverén devizaadósságra A mínusz/A-2, a hazai valutában kibocsátott államadósságra A/A-1 besorolást tart érvényben, egyaránt felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással.

A Standard & Poor's hétfői londoni értékelése szerint a pozitív osztályzati kilátás tükrözi a lengyel gazdaság egyre szélesebben megalapozott növekedését, valamint a javuló költségvetési és külső fizetési mérőszámokat.

Az S&P közölte ugyanakkor, hogy pozitívról stabilra veheti vissza a kilátást, ha visszalépéseket tapasztal a költségvetési konszolidációban, a makrogazdasági irányításban vagy a monetáris politikában.

A Standard & Poor's londoni elemzői közölték: nem számolnak a kiterjedt kiadásnövelő tervek teljes körű végrehajtásával, mivel az adósságplafont és a kiadásokat korlátozó alkotmányos előírások erőteljes gazdaságpolitikai rögzítő elemek. A hitelminősítő véleménye szerint azonban a tervezett bevételnövelő intézkedések ezzel együtt sem lesznek feltétlenül elégségesek a magasabb kiadások fedezésére, és ez lassíthatja a költségvetési konszolidáció folyamatát.

Az S&P szerint egyes tervezett intézkedések a befektetői bizalmat is gyengíthetik, ami visszafoghatja a lengyel gazdaság jelenleg robusztus teljesítményét.

Mindemellett a PiS kötelezővé teheti a svájci frankban denominált ingatlanhitelek átváltását hazai valutára, úgy, hogy ennek teljes költsége a bankokat terheli - áll a Standard & Poor's hétfői elemzésében.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×