Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tisztújító kongresszust tart Madridban az Európai Néppárt

Madridban tartja soron következő kongresszusát az Európai Néppárt (EPP) szerdán és csütörtökön, ahol új elnököt és 10 alelnököt választanak. A tanácskozáson részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke.

A párt elnöki posztjára a jelenlegi elnök Joseph Daul az egyetlen jelölt. A francia politikust két éve választották meg, miután a pártot 23 éven át vezető belga Wilfried Martens elhunyt.

A 10 alelnöki posztra 12 jelölés érkezett, köztük van Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője.

A néppárt alelnöki posztjaiért egyetlen hivatalban lévő kormányfő sem indul, de jelölt az Európai Parlament egyik alelnöke, három uniós biztos, illetve több hivatalban lévő miniszter is.

A kongresszusra 32 országból érkeznek résztvevők, összesen 14 állam-, és kormányfőt, 11 uniós biztost és 750 küldöttet várnak.

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 40 országból 75 párt a tagja, ők adják az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnökeit, 10 uniós és 16 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti, akárcsak az Európai Bizottság 14 tagja. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×