Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
322.44
bux:
148152.25
2026. november 4. szerda Károly

A német pénzügyminiszter csökkentené a munkanélküli menekültek támogatását

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint Németországban csökkenteni kellene a munkanélküli menekültek szociális támogatását.

A pénzügyminiszter egy keddi berlini tanácskozáson kifejtette, szerinte nem méltányos, hogy egy németül nemigen beszélő, adott esetben írni-olvasni is kevéssé tudó munkanélküli menekült ugyanannyi támogatást kap, mint egy 30 évi munkaviszony után állástalanná vált német.

"Nem lehetne legalább a beilleszkedéshez nyújtott támogatást levonni?" - idézte a minisztert hírportálján a Frankfurter Allgemeine Zeitung. "Ezt meg kell vitatnunk" - tette hozzá a konzervatív CDU politikusa.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) rögtön elutasították a felvetést.

Az alkotmánybíróság vonatkozó döntései alapján a munkanélküli ellátást nem lehet a létminimum alá csökkenteni, és az ügy nem válhat a "pártpolitikai önkény" martalékává - szögezte le Ralf Stegner alelnök, a párt baloldali irányzatának egyik vezetője a Bild című lap online kiadásában idézett nyilatkozatában.

Németországban a menekültstátussal rendelkező külföldiek jogosultak a munkanélküli ellátás leggyakoribb formájára, az úgynevezett Hartz IV segélyre, amelynek legfőbb elemei a lakbér- és fűtési támogatás, valamint - egy egyedülálló felnőtt esetében - havonta 399 euró készpénzjuttatás.

Wolfgang Schäuble a német gép- és berendezésgyártók szövetségének (VDMA) konferenciáját megnyitó beszédében kiemelte, hogy egyedül a menekülthullám miatt jövőre 240-460 ezer fővel emelkedhet a munkanélküli ellátásban részesülők száma, de ennek költségeit az államháztartás egyensúlyának megőrzése mellett is ki lehet gazdálkodni.

Németország számára a menekültválság "randevú a globalizáció valóságával" - mondta a német pénzügyminiszter. Úgy vélte, irreálisak, megvalósíthatatlanok azok a követelések, hogy Németország ne engedjen be területére több menedékkérőt.

"Amikor emberek ezrei jönnek, gyalog, elöl a nőkkel és a gyerekekkel, akkor nem lehet őket feltartóztatni, ezt felejtsék is el" - mondta Wolfgang Schäuble. Hangsúlyozta, hogy inkább az uniós külső határok ellenőrzésére kell törekedni, és ebben együtt kell működni Törökországgal.

Hozzátette: "nem muszáj erőddé átalakítani Európát, az ostobaság lenne", de az Európai Unió nem tud befogadni minden nehéz sorsú embert.

Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×