Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Katalán választások - Az egyházat is megosztotta a vita

A spanyolországi katolikus egyházat is elérte és megosztotta a katalán függetlenségről szóló vita: van olyan püspök, aki az elszakadás támogatására buzdít, és akad olyan egyházi méltóság is, aki épp az ellenkezőjére - számolt be róla a spanyol sajtó csütörtökön, néhány nappal a katalán parlamenti választások előtt.

A katolikus egyházra politikai kérdésekben jellemző távolságtartó és semleges magatartással szemben Antonio Canizares, Valencia bíboros érseke arra szólította fel híveit, hogy virrasszanak és imádkozzanak Spanyolország egységéért. A katalán függetlenségnek nincs erkölcsi igazolása - vélte az egyházi méltóság nyilatkozatában.

A katalán püspöki kar közleményben reagált a felhívásra, emlékeztetve a bíboros érseket, hogy a spanyol püspöki konferencia állásfoglalása szerint minden politikai alternatívának megvan az erkölcsi legitimációja, éppen ezért az egyház egyik mellett sem áll ki.

Ennek ellenére a katalán egyházi vezetők között is akad, aki kampányol. Xavier Novell, Solsona püspöke az elszakadás híve, és azt kérte az egyházmegyéjéhez tartozó templomoktól, hogy a hét végén harangozzanak Katalónia függetlenségéért. Egy egyházi lapban publikált cikkében azt írta, hogy csak a nagy választási részvétel teheti világossá a katalán nép valódi akaratát politikai jövőjéről.

Katalóniában szeptember 27-én tartanak parlamenti választásokat, a független Katalóniáért küzdő Junts pel Sí (Együtt az igenért) párttömörülés korábban bejelentette: ha nyernek, egyoldalúan megindítják az elszakadási folyamatot Spanyolországtól. Ezt azonban a spanyol kormány törvénytelennek tartja.

Négy nappal a választások előtt a délnyugat-európai országban teljes a bizonytalanság, a beszélgetések és nyilvános viták feltételes módban zajlanak arról, hogy az egyes ágazatokat miként érintené az elszakadás, ám biztosat senki nem tud állítani, sok az ellentmondás.

A 8TV nevű katalán televíziós csatornán szerda éjjel politikai vitát tartottak, ahol José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter kijelentette: a jelenlegi 19 százalékról 37 százalékra emelkedik a munkanélküliségi ráta Katalóniában, ha különválik Spanyolországtól, a nyugdíjak pedig 40 százalékkal csökkennek, ami 300-400 eurós veszteséget jelent a nyugdíjasoknak.

Artur Mas katalán elnök korábban viszont úgy nyilatkozott, hogy az önálló állam 10 százalékos nyugdíjemelést biztosít majd ez embereknek.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×