Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Több száz terroristagyanús személyt tartóztattak le Szaúd-Arábiában

Több mint négyszáz terroristagyanús személyt tartóztattak le az utóbbi hetekben Szaúd-Arábiában, akik a hatóságok feltételezése szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezettel álltak kapcsolatban - közölte az arab királyság belügyminisztériuma szombaton.

A hatóságok a 431 - többségében szaúdi állampolgárságú - gyanúsított letartóztatása mellett mecsetek, a biztonsági erők és egy diplomáciai misszió elleni támadást akadályoztak meg.

A minisztérium közlése szerint a letartóztatottak között vannak az utóbbi időben elkövetett több terrortámadás kitervelői és segítői, illetve toborzó honlapok üzemeltetői is.

A gyanúsítottak célja az volt, hogy viszályt szítsanak a felekezetek között és káoszt keltsenek külföldről kapott utasítások alapján - hangoztatta a belügyminisztérium.

A Szíria és Irak nagy részeit irányítása alatt tartó IÁ korábban felszólította támogatóit, hogy hajtsanak végre támadásokat a szaúdi királyságban.

Májusban 25 ember halt meg két síita mecset elleni merényletben, júniusban egy szaúdi férfi felrobbantotta magát egy másik síita mecsetben, 27 embert meggyilkolva.

Az Iszlám Állam azt hangoztatja, hogy elsődleges célja a síita muzulmánok kiűzése az Arab-félszigetről, azon belül is az iszlám legszentebb helyeinek otthont adó Szaúd-Arábiából.

A többségében szunniták lakta arab királyság tavaly terrorista szervezetnek minősítette az IÁ-t, és tagja az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíciónak, amely a szélsőségesek állásait támadja Szíriában és Irakban.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×