Barack Obama elnök szintén a papírforma szerint válaszolt neki az Ovális irodából, amikor kijelentette, hogy az izraeli kormányfő a pályafutása csúcsának szánt beszédében "nem kínált semmilyen életképes alternatívát" a formálódó alkuval szemben, amelynek részletei nem véglegesek, és nem is biztos, hogy megköttetik egyáltalán.

Nem okozott meglepetést az sem, hogy a felek, akik nem is találkoztak, abban egyetértettek, hogy a két ország közötti viszonynak továbbra is különlegesnek és politikai pártok fölött állónak kell maradnia, és nem szabad megengedni, hogy Irán nukleáris fegyver fejlesszen ki.

Az egyetlen újdonság az, hogy az izraeli miniszterelnök globális publicitást nyert kongresszusi beszéde, amellyel megkérdőjelezte az amerikai elnök enyhülést célzó Irán- (és közel-keleti) politikáját, kész ténnyé vált, amitől az Obama és a Netajahu közötti eddigi burkolt ellentét nyílt konfrontációvá változott.

Pedig Netanjahu a "legamerikaibb" az eddigi izraeli kormányfők közül: a bostoni MIT-n végzett és volt New Yorkban hazájának ENSZ-nagykövete is. Pártállástól független, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik az amerikai elitben és kifogástalanul beszéli az amerikai angolt.

Ezt már az első öbölháború idején, még külügyminiszter-helyettesként megcsillogtatta az amerikai nagyközönségnek, amikor a CNN hírtelevízió szinte naponta kapcsolta őt a Szaddám Huszein rakétái által fenyegetett zsidó államból. Kiváló szónoki tudását most is kidomborította, hogy immár harmadszor mondhatott beszédet az amerikai törvényhozás két háza előtt. Ilyen megtiszteltetésben külföldi vezetők közül eddig egyedül Winston Churchill egykori brit miniszterelnöknek volt része.

Netajahu - saját szavai szerint - "történelmi küldetésre" indult Washingtonba, hogy hazája (kormánya) ügye mellé állítsa az amerikaiakat. Azzal kapcsolatban, hogy ez maradéktalanul sikerül-e neki, akadtak tamáskodók.

"Õ egy mogorva öregember. Olyan, mintha egy nyugat-jeruzsálemi republikánus szenátor lenne. Úgy beszél, ahogy ők és úgy is öltözködik" - nyilatkozott a kormányfőről The Washington Postnak Alon Pinkas, Izrael korábbi New York-i főkonzulja, aki tanácsadója volt hazája négy külügyminiszterének.

Netanjahut valóban sajátjukként köszöntötték a Capitoliumon a republikánus többségű kongresszus honatyái. A demokraták közül azonban 55-en - nyolc szenátor és 47 képviselő - bojkottálták a beszédet, ami példátlan egy, a két ház együttes gyűlése előtt felszólaló külföldi vendég esetében. Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője ott volt ugyan az ülésteremben, de a beszédet "leereszkedőnek" és "az Egyesült Államok intelligenciájára nézve sértőnek" találta.

Bár a vendégszónok hangsúlyozta: nem a politikai megosztás szándékával érkezett Washingtonba, kezdettől világos volt, hogy az izraeli kormányfőt John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Ház háta mögött hívta meg a kongresszusba. Az amerikai sajtóban arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik fél volt a kezdeményező, de egyértelmű, hogy a republikánus kongresszusi többség és az izraeli kormányfő érdekei egybecsengenek. Az előbbi kormányzásának utolsó két évében folyamatos védekezésbe kívánja kényszeríteni Barack Obamát, az utóbbi pedig egyebek között az iráni nukleáris alku megtorpedózására törekszik a Közel-Keleten.

Netanjahu, akinek az sem volt ínyére, hogy a demokrata kormányzat az 1967-es határokon alapuló, két államra épülő izraeli-palesztin megegyezést próbált meg tető alá hozni, 2012-ben nem csinált belőle titkot, hogy a republikánus Mitt Romneyt szeretné látni a Fehér Házban. Obama pedig most éppen arra hivatkozva nem fogadta a vendéget, hogy nem akarja befolyásolni az izraeli választásokat. Az izraeliek többsége azonban ezt másként érzi közvélemény-kutatások szerint.

"Közvetlen kapcsolatot nem lehet bizonyítani, de van egy kipontozott vonal. Sok izraeli pedig összeköti a pontokat" - jelentette ki a Fox News televíziónak az izraeli ellenzék vélt vagy valós washingtoni favorizálásával kapcsolatban Danny Ayalon, aki az ifjabb George Bush elnöksége idején volt Izrael washingtoni nagykövete.

Aligha kétséges, hogy Netanjahu - aki 1999-ben bukott már választást a Washingtonnal való konfrontáció miatt - kockáztatott, hogy megpróbáljon hazai sikert kovácsolni kongresszusi szerepléséből. De az izraeli kormányfő meghívásával hasonló céljaik voltak az amerikai republikánusoknak is. 2009-et, vagyis Obama és Netanjahu hivatalba lépését követően ugyanis hűvösebbé vált az amerikai zsidóság által a republikánusoknál jobban támogatott Demokrata Párt zsidó államhoz való viszonya. A konzervatívok az izraeli politika hangsúlyozott támogatásával megpróbálnak fordulatot elérni a befolyásos szavazóréteg lojalitásában.

Nem látható előre, hogy beválnak-e ezek számítások, ám annyi bizonyos, hogy a "legamerikaibb" izraeli kormányfő kényes helyzetbe kerül, ha sikerül talpon maradnia a két hét múlva esedékes erőpróba nyomán. Éppen a forrongó Közel-Kelet által ölelt hazájának legfontosabb szövetségesével sikerült ugyanis elrontania a viszonyt, amelynek élén két évig még nem lesz vezetőváltás.

A Fehér Házban pedig most valami olyasmit gondolhatnak róla, mint az előző demokrata elnök, Bill Clinton, aki az első, 1996-os találkozójuk után magánkörben ezt mondta róla:

"Mit gondol, ki a fene ő? Mit gondol ki a fene itt a szuperhatalom?"

Megjegyzendő, hogy Clinton az idézetteknél keresetlenebb szavakat használt.